bundesliga

Vége a szezonnak | Wolfsburg 2-2 Bayern



A Bayern München 2-2-es döntetlent játszott a Wolfsburg vendégeként a Bundesliga utolsó fordulójában. Kettővel is vezetett az idény bajnoka, de a Farkasok felálltak és végül pontosztozkodással ért véget a találkozó.

Nagelsmann egy olyan játékost nevezett a kezdőbe a Wolfsburg elleni idényzáró találkozón, aki nem gyakran szerepelt a szezonban: Josip Stanisicet. Musiala és Gnabry kezdett a széleken, elől pedig ott volt a szerződését valószínűleg nem meghosszabbító Lewandowski.

Stanisicnek annyira jól sikerült a mérkőzés, hogy Kimmich szöglete után megszerezte a vezetést a bajoroknak a 17. percben. Ez volt a horvát védő első gólja a Bayern felnőttcsapatában.



Four Observations from Bayern Munich's 2-2 draw with VfL Wolfsburg - Bavarian Football Works

Lewa az előtérben, a háttérben pedig Josip Stanisic

Hét perccel később Müller passzolt középre Musialának, aki elgurította a labdát Casteels kapus mellett és megszerezte a másodikat. Davies azonban zavarta a belga hálóőrt, a játékvezető pedig annulálta a 2-0-át jelentő találatot.

A 40. percben ismét Müller készített elő, ezúttal Lewandowskinak, aki már szabályos körülmények között talált be, megszerezve a 35. bajnoki és 50. tétmeccsen lőtt gólját ebben a szezonban.

A Wolfsburg viszont tett arról, hogy a szünet után is izgalmas legyen a meccs: Wind szépített a 45. percben, így 1-2-es részeredménnyel mentek a játékosok az öltözőbe.



Robert Lewandowski all but confirms Bayern Munich exit amid Barcelona links | Barca Universal

A hetedik gólkirályi címét húzta be a lengyel klasszis.

Az 58. percben egy másik hazai támadó, Max Kruse is gólt lőtt, kiegyenlítve a mérkőzést és végülis beállítva a végeredményt. Ezzel eldőlt, hogy Nagelsmann csapata három nyeretlen meccsel zárta a bajnoki évadot.

Ezzel véget ért a 2021/22-es idény. A Bayern bajnoki címe mellett Lewandowski lett a Bundesliga gólkirálya, Müller pedig a legtöbb asszisztot adó játékos. A következő mérkőzés majd július 20-án lesz: egy felkészülési találkozó a DC United ellen.

A 2022/23-as idényre való felkészülés július 8-án kezdődik.

Vége a szezonnak | Wolfsburg 2-2 Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

To Top