Interjúk és nyilatkozatok

Brazzo: Meg akarjuk tartani Lewát | Lewandowski: Ezt először hallom



Fabirizo Romano a Sport Bild újságírójára, Tobi Altschäfflre hivatkozva tette közzé, mit mondott a Bayern sportigazgatója és maga Lewandowski Frankfurtban.

A Sport Bild információi szerint Hasan Salihamidzic, a Bayern sportigazgatója úgy fogalmazott a tegnapi, Frankfurt elleni 1-0-ás győzelem előtt, hogy „határozottan meg akarják tartani Robert Lewandowskit”.

A lefújást követően a lap riportere, Tobi Altschäffl ezt a játékosnak is elmondta, aki így reagált:

„Ezt most hallom először.”



Minden, amit a Lewandowski-Haaland-féle pletykáról tudni kell

A klub jó kapcsolatot ápol Lewával, de a játékos konkrétumokat szeretne hallani.

A Sport Bild találgatásai szerint a klub még nem kereste fel Lewandowski ügynökét, Pini Zahavit a szerződéstárgyalásokkal kapcsolatban. Hogy ez miért fontos, azt ebből a cikkünkből megtudhatjátok.

Röviden: Lewának 2023-ban jár le a kontraktusa és úgy tűnik, eljött az ideje a tárgyalásoknak.

Lewandowski egyébként a mérkőzés után beszélt a jövőjéről is a Sky mikrofonja előtt. Ahogy már megszoktuk tőle, diplomatikus és profi nyilatkozatot adott.

„Nyugodt maradok. Fontos számomra, hogy a játékomra koncentráljak. Nyitott vagyok mindenre, de a legfontosabb, hogy mi történik a következő mérkőzésen. Minden, ami a szerződéseket illeti, másodlagos téma és marad a háttérben.”



De Neymar à Aurier… Pini Zahavi, l'agent très secret qui facilite la vie du  PSG - Le Parisien

Pini Zahavi.

A lefújás után egyébként a SPORT1 is megjelentetett egy cikket. Szerintük Zahavi és Salihamidzic kapcsolata az Alaba-féle tárgyalások óta nem igazán jó.

Mivel Zahavinak jó kapcsolatai vannak Angliában és Franciaországban és mivel a bosnyák sportigazgató még nem szervezett találkozót az ügynökkel, Lewandowski lassan döntéskényszerbe kerülhet.

via Fabrizio Romano, Bayern & Germany

Brazzo: Meg akarjuk tartani Lewát | Lewandowski: Ezt először hallom
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top