Gazdaság

„Eladóklub” lesz a Bayern? | Nagelsmann reagált

A Kicker szerint a kevés befolyó átigazolási összeg miatt több játékos értékesítésére lehet számítani a jövőben. Minderre pedig Julian Nagelsmann is reagált.

A Kicker úgy gondolja, a bajorok a következő években fiatal játékosokat vásárolhatnak, majd azokat kinevelve pár év után eladhatják őket. Mindez „eladó klubbá” tenné a rekordbajnokot.

A lap szerint ehhez kapcsolódóan a klub igyekszik egy olyan partnercsapatot is találni, amely valamelyik első osztályú európai bajnokságban szerepel.

Ennek az az oka, hogy a vezetőség és a Campus nem szeretné, hogy a legnagyobb tehetségek a német negyed- vagy harmadosztályban játszanak, hiszen így nem tudnak olyan ütemben fejlődni, hogy a nagyok közt is lehessen rájuk számítani.

Nagelsmann nem a kölcsönpolitikára, hanem magára a feltevésre reagált a sajtótájékoztatóján.



Joshua Zirkzee is still hopeful of making an impact at Bayern Munich - Bavarian Football Works

A Bild szerint Hollandiából, Belgiumból vagy esetleg Ausztriából kerülhet ki a Bayern új partnerklubja. Utóbbi országban például ott van az Austria Klagenfurt, ahol két kölcsönjátékos, Alex Timossi Andersson és Liu Shaoziyang is játszik. A képen Zirkzee látható, aki szintén kölcsönben a belga Anderlechtben focizik.

„Nem látok veszélyt ebben. Ugyanakkor pontosítani kell ezen a kifejezésen. Megtörténhet, hogy lesz egy 21-22 éves játékosunk, akit 25 évesen pénzzé lehet csinálni.” – kezdte gondolatmenetét Nagelsmann.

„Nagy különbség van aközött, hogy van például egy 16-17 éves játékosod, akit edzetsz három évig azért, hogy aztán a Real Madridban kössön ki, és aközött, hogy elfogadható pénzért leigazolsz egy 22-23 éves labdarúgót, aki mindent megnyer a Bayernnel, marad három-négy évig, majd eladásra kerül, hogy utána a befolyt pénzből finanszírozni lehessen a további átigazolásokat és a fizetéseket.”

A tréner mindezt a Frankfurt elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón mondta. Szerinte ez egy „kreatív módszer”, ugyanakkor számára az „eladóklub” kifejezésnek túl negatív jelentése van.

A Bild egyébként magát a klubot is kérdezte erről a héten, viszont választ nem kaptak a vezetőségtől.



Bayern & Germany on Twitter: "Contrary to last season dominated by the tension between Hasan Salihamidžić and Hansi Flick, there's pure harmony in the management level this season. Brazzo gets along very

Balról jobbra a kapusedző, Toni Tapalovic; Julian Nagelsmann; a sportigazgató, Hasan Salihamidzic és Nagelsmann egyik asszisztense, Xaver Zembrod.

Végezetül a Kicker által vázolt „ideális keretösszetételt” is érdemes megfigyelni. A lap szerint a Bayern a jövőben az alábbi módon képzeli el az optimális játékosállományt:

• 13-14 topjátékos

• 3-4 olyan spíler, aki képes jó teljesítménnyel beszállni, ha szükség van rá

• 3-4 fiatal labdarúgó, aki nagy tehetségnek számít

Ezek természetesen mind feltételezések. Nagelsmann magyarázó jellegű, mindeközben pedig okos válasza és a klub hallgatása is jelzésértékű: a Bayern akár változtathat is a transzfer- és keretpolitikáján, ugyanakkor ezt nem akarja a nyilvánosság tudtára adni.

És ismét érvényesült egy korábbi feltételezés, miszerint Nagelsmann hamarabb és őszintébben szólal meg a sajtó által írtakra, mint a vezetőség bármelyik tagja.

via Bild, Kicker

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top