A Kicker szerint vasárnap újrakezdheti a csapatedzést Joshua Kimmich, a Bayern München klasszis középpályása.
Már csak egy nap van 2021-ből, a Kicker pedig kivette a részét a vidám szilveszteri hangulat biztosításából: a lap szerint január 2-án, tehát vasárnap már elkezdheti a csapatedzést Joshua Kimmich, aki a november-decemberi időszakban szinte egyáltalán nem játszott.
Kimmich legutóbbi mérkőzése a november 6-i, Freiburg elleni 2-1-es győzelem volt. Ezt követően a válogatott szünetben karanténba kellett vonulnia, hiszen érintkezett egy koronavírussal fertőzött emberrel. Ekkor oltatlan volt, karácsony előtt viszont több német sajtóorgánum írt arról, hogy nemsokára felveszi az első oltását.
A november 23-i, Dinamo Kijev elleni 1-0-ás győzelem során már az őt is elérő koronavírus-fertőzés miatt hiányzott és összesen négy találkozót kellett kihagynia, amíg emiatt volt karanténban. December 9-én aztán a Bayern hivatalos oldalán jelezte, hogy idén már nem lép pályára, hiszen a vírus megfertőzte a tüdejét.
Szerencsére az orvosi stáb segített Kimmichnek átvészelni a fertőzést. Eric Maxim Choupo-Motinggal is hasonló eset történt egyébként – ő az elmúlt héten kezdett el edzeni egyénileg és január 9-én már az Afrikai Nemzetek Kupáján láthatjuk őt Kamerun színeiben.
A Kicker szerint még egyáltalán nem biztos, hogy a középpályás bevethető lesz a január 7-i, Gladbach elleni mérkőzésen, hiszen akkor már két hónapja lesz, hogy nem játszott egyetlen játékpercet sem. Valószínűleg a hónap közepéig nem fog szerepelni a kezdőben.
A csapat többi része is január 2-én kezd el tréningezni a Bayern München oldala szerint.
via @iMiaSanMia