Akadémia

Egy tehetséges kapus lehet a Bayern első kínai játékosa – Liu Shaoziyang Münchenbe igazolt



Liu Shaoziyang az előző héten csatlakozott a Bayern Campushoz.

A Bayern München csapata megszerezte a 18 éves kínai kapustehetséget, Liu Shaoziyangot. A 2003-ban született 190 centis fiatal hálóőr a Wuhan Three Towns csapatától érkezett. Ezzel a klubbal a Bayernnek partnerszerződése van.

Shaoziyangnak már a Campus az új lakhelye és decemberben már edzett az U19-es csapattal, illetve a Bayern II-vel is. Jelenleg Tom Starke a mentorja és már németül is elkezdett tanulni.



Shaoziyang és Sauer.

„Liu próbajátékosként már régóta edzett velünk a Bayern Campuson és szépen fejlődött. Látunk benne további potenciált, ezért is igazoltuk le. Örülünk, hogy bemutathatjuk az első kínai játékost a Bayern történetében.” – mondta Jochen Sauer, a Campus vezetője.

A játékos elmondta a Bayernnek, hogy nagyon büszke magára és hangsúlyozta, hogy a Bayern óriási szurkolói bázissal rendelkezik Kínában.



A TZ szerint egyébként Shaoziyanggal az a terve a Bayernnek, hogy kölcsönbe adja őt az osztrák első osztályban vitézkedő Austria Klagengfurtnak, hiszen a játékos egyelőre nem tud a Bayern tartalékcsapatában játszani. A Bayern ifiosztályának vezetői, köztük Sauer viszont nagyra értékeli őt.

via Bayern München, Manuel Bonke

Egy tehetséges kapus lehet a Bayern első kínai játékosa – Liu Shaoziyang Münchenbe igazolt
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top