Transzferpletykák

Spanyol sajtó: Dest már januárban a Bayernhez szerződhet



Spanyol források szerint a Bayern München szívesen leigazolná Sergino Destet, a Barcelona jobbhátvédjét.

A Barcelona csapata rendkívül rossz gazdasági helyzetben van és már januárban, valamint a jövő nyári átigazolási ablakban megválna több értékes játékosától is a bevételszerzés érdekében. Sergino Dest mellett például a holland középpályás, Frenkie de Jong távozása is elképzelhető lehet.

Ami viszont az amerikai jobbhátvédet illeti, a Barca már januárban kész túladni rajta. Az ESPN és a spanyol Sport újságírója, Samuel Marsden szerint a Bayern az egyike azon kluboknak, akik készen állnak Dest megvételére.



A lap úgy tudja, hogy a Hasan Salihamidzic azóta közel maradt a 21 esztendős védőhőz és képviseletéhez, mióta tavaly nyáron a katalánok nyerték az érte zajló versenyt, holott a Bayern is lehetséges befutónak számított.

A tervek szerint a Bayern most úgy próbálja megszerezni Destet, hogy januárban kölcsönszerződést kötne vele és a Barcelonával. A kontraktusban egy olyan opció is lenne, hogy a játékos jövő nyáron 25 millió euróért végleg Münchenbe költözne, ha jó teljesítményt mutat.



USMNT squad announced: Sergino Dest out with injury, Christian Pulisic returns, first call up for Joe Scally - CBSSports.com

Dest az USA válogatottjának egyik alapemberének is számít.

Az átigazolásokban az elsőszámú guruk közt számontartott Gerard Romero szerint is könnyen lehet, hogy Dest már most télen Bajorországban köt ki. Ő egyenesen úgy tudja, hogy Dest már meg is egyezett a Bayernnel. Jelenleg a már fentébb említett szerződés részleteit tárgyalják a felek – írja Romero.

Korábban a szintén szavahihető Fabrizio Romano is arról beszélt, hogy Dest nem tartozik a Barcelona „eladhatatlan” játékosai közé.



Az amerikai hátvéd a tavalyi idényben összesen 41 mérkőzésen szerepelt a Barcelonában. Idén 12 bajnokin és 4 Bajnokok Ligája-meccsen játszott.

via iMiaSanMia, Fabrizio Romano, Gerard Romero

Spanyol sajtó: Dest már januárban a Bayernhez szerződhet
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top