adventi naptár

Adventi Naptár #21 – Lothar Mätthaus gólja a Leverkusen ellen



Idén decemberben minden este nyolckor nosztalgiázunk egy kicsit veletek és egészen szentestéig naponta visszaemlékszünk egy-egy ikonikus Bayern-gólra.

Lothar Mätthaus idén lett 60 esztendős. Az edzőként a magyar válogatottnál is megforduló legendás német középpályás két részletben töltött el 12 évet a Bayern Münchennél (1984-1988, 1992-2000), közte pedig négy évig az Inter játékosa volt.

Mint ahogy adventi naptárunk során sok esetben, Mätthaus gólja is elnyerte Németországban az Év gólja-díjat. 1992-ben végzett a szavazás élén Mätthaus találata a Leverkusen ellen, bár Inter-évei során a német válogatottban is lőtt egy olyat, amelyet a Tor des Jahres címmel jutalmaztak.

1992. november 21-én a Leverkusen hazai pályán megszerezte a vezetést a Bayern ellen és a szünetben egygólos előnyben volt. Ezután jött a második félidő, amikor a bajorok négyet vágtak, többek között a szezon első meccsein sérült Mätthaus jóvoltából. Egyébként mindkét félnek másféle címere volt akkor, mint most.

Mätthaus a 69. percben lőtt egy hatalmas nagy kapásgólt Mehmet Scholl szögletéből, ezzel pedig a Bayern megszerezte a vezetést a meccsen. A leverkuseniek meccsrekorderének, Rüdiger Vollbornnak esélye sem volt, a labda annyira pontosan és nagy erővel vágódott neki a felsőléc aljának. Az FCB végül 4-2-re nyert.

Adventi Naptár #21 – Lothar Mätthaus gólja a Leverkusen ellen
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top