Egyéb

„Ez a játékstílusunk” – A Bayern 100 bajnoki gólt lőtt idén, Lewa összesen 60-nál jár



A Freiburg elleni 2-1-es győzelemmel a Bayern újabb klubrekordot döntött meg: először sikerült a csapatnak 100 találatot szereznie egy naptári évben.

„Ez is mutatja, hogy egy nagyon támadószellemű játékstílusunk van.” – nyilatkozta Thomas Müller a tegnapi mérkőzés lefújása után. Ahogy a Transfermarkt szerint már 10 gólpassznál járó középpályás, úgy a Bayern München is szárnyal a ligában.

Nagelsmann alakulata 40 gólt szerzett eddig a jelenlegi bajnoki szezonban és minden mérkőzésen betalált legalább egyszer. Érdekesség, hogy miközben Lewandowski 13-at vállalt a 40-ből, rajta kívül kilenc másik játékos is szerzett már legalább két gólt: Gnabry hatot, Müller négyet vágott, Choupo-Moting, Sané és Kimmich hármat-hármat, Musiala, Coman, valamint Goretzka pedig fejenként kettőt jegyzett.



Lewa szerezte a századikat.

1977 óta egyetlen csapat sem jutott el 100 gólig egy naptári év során. Akkor az 1. FC Köln volt az a gárda, amely képes volt erre a hihetetlen teljesítményre. A Kecskések annak idején 101-et lőttek, szóval még szűk két hónapja van a Bayern srácainak, hogy elérjék az ő ligarekordjukat.

Egyébként Lewandowski is szédítő gólcsúcsnál jár: először szerzett karrierje során egy naptári év alatt 60 gólt. Legutóbb Cristiano Ronaldo volt erre képes Európában. 2014-ben sikerült neki és abban az évben Aranylabdát kapott.

„Ez a játékstílusunk” – A Bayern 100 bajnoki gólt lőtt idén, Lewa összesen 60-nál jár
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top