Interjúk és nyilatkozatok

Roca: Már tudok németül, szóval boldog vagyok

Marc Roca 11 hónapja él Münchenben, a Barcelona elleni meccs előtt pedig a Mundo Deportivónak adott nyilatkozatot erről az időszakról.

„Ez a szezon különbözik az elsőmtől. Sokkal befogadottabbnak érzem magam az öltözőben, elsajátítom a nyelvet. Szóval a második szezonom nagy lelkesedéssel kezdem és alig várom, hogy lássam, hogy többet tudok majd játszani és segíteni a csapatot. (Az új edzővel) mindent az alapoktól kezdtünk és ez mindenki számára lehetőség. Fontos, hogy az első naptól kezdve képes legyek felszívni azokat az ötleteket és stílusokat, amiket az edző mond. És ha meg is voltam sérülve, keményen edzettem és a csapattal dolgozom megint.” – mondta szerepéről a spanyol játékos.



In the Bayern Munich no longer speak of the 2-8 to the Barcelona

Marc készen áll a nagyobb feladatokra is.

A 24 éves Roca első idényében mindössze 11 mérkőzésen lépett pályára a Bayernben. Idén még nem jutott szerephez, hiszen a felkészülés elején megsérült és csak a hónap elején kezdett el újra a csapattal edzeni. Természetesen azzal kapcsolatban is nyilatkozott, hogy milyen céljai vannak a jövőjére nézve.

„Nem szándékom, hogy távozzak, kellemes a Bayernnél, fejlődök és növekszem. Ott vagyok, ahol lenni akarok és gyávaság lenni feladni. Egy éve sincs, hogy ideköltöztem. Meg fogom próbálni megint a legjobbamat nyújtani. A klubon belül a nyelv kérdése nagy fontosságot kap, én pedig sokat beszélem, ráadásul az edző is németül mondja el a mondandóit. Tisztán elmondta, hogy mindenkinek gyorsan meg kell tanulnia. Tudom beszélni és megérteni is, boldog vagyok ebből a szempontból.”



Marc Roca still confident of his Bayern Munich future under Julian Nagelsmann - Bavarian Football Works

Roca eddig csak Flick alatt szerepelt a bajor csapatban.

A MD a Hansi Flick és a Julian Nagelsmann közti különbségekről is kérdezte a középpályást, aki elmagyarázta, szerinte mi változott az új tréner érkezésével:

„Még mindig az alkalmazkodás időszaka van, de nagyobb a kontrollunk a meccseken, nem vagyunk annyira függőlegesek, sok a tranzíció. Abban is feljődtünk, hogy nem kapunk sok gólt, keményebbek és kompaktabbak lettünk.”

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top