Bundesliga

Újra nézők előtt játsszunk az Allianzban! | Előzetes: Bayern vs. Köln

Először játszik tétmeccset hazai pályán a Bayern München ebben a szezonban. A Bundesliga új idényének második fordulójában a Köln látogat Nagelsmann szuperkupa-győztes csapatának stadionjába. Mutatjuk, mit kell tudni a meccsről!

A Köln az első fordulóban igazi „magyarszomorító” volt, hiszen a Hertha ellen játszott és bár Dárdai Pál együttese vezetett az átalakuláson áteső kölniekkel szemben, végül 3-1-es vereséget szenvedett. Így a piros-fehérek új vezetőedzője, Steffen Baumgart tökéletesen mutatkozott be otthoni környezetben, most azonban edzői pályája egyik legnehezebb feladata előtt áll: egy motivációval teli Bayern Münchent kell megállítania játékosai segítségével, idegenben.

A Hertha elleni találkozó főszereplője és nyerőembere a duplázó Florian Kainz volt, aki tavaly az egész szezonban szerzett összesen két gólt, ráadásul az egyiket a Regionalligában, a Köln második csapatában. A 28 éves osztrák játékosra tehát nagyon oda kell figyelnie a Bayern védelmének, mint ahogy a bármikor topteljesítményre képes csapatkapitányra, Jonas Hectorra, illetve az első fordulóban szintén gólt jegyző középcsatárra, Anthony Modestére is, akit a Bundesliga szerelmeseinek egyáltalán nem kell bemutatni.

1. FC Köln dreht bei Baumgart-Debüt die Partie gegen Hertha BSC - DER SPIEGEL

Kainz volt az egyik duplázó a három közül az első fordulóban.

Két ügyes játékos is elhagyta a Kölnt a nyáron. A belga védő, Sebastiaan Bornauw (akinek góljával tavaly elcsípte a bennmaradást a csapat) Wolfsburgba igazolt, míg a gyors balszélső, Ismail Jakobs Niko Kovac irányítása alatt a Monaco együttesénél folytatja.

Viszont ingyen érkezett a nagy visszatérő Mark Uth, illetve az osztrák bajnokság egyik legjobb védekező középpályása, a 23 esztendős Dejan Ljubicic. Előbbi egyébként szerzett egy akrobatikus gólt a felkészülés folyamán… a Bayern ellen. Azon a meccsen végül a duplázás is összejött a játékosnak, a bajorok pedig kikaptak, ám felhívjuk olvasóink figyelmét: azon a mérkőzésen egy igazán felforgatott és tartalékos Bayern állt Nagelsmann edző rendelkezésére.



Ami a számadatokat illeti, a Köln hét év után először áll a Bayern előtt a tabellán (igaz, csak egy forduló telt el), viszont mindösszesen egy pontot szerzett az előző 14 találkozóján a rekordbajnok ellen. Van egy kerettagja az ellenfélnek, akinek nagyon nem megy a bajorok ellen: a már említett Hector 168. Bundesliga-meccsét fogja játszani, a Bayern elleni nyolcból azonban egyet sem nyert meg. A másik oldalon Lewandowski viszont az előző tizenöt meccsén tizennégyszer volt győztes csapat tagja a Köln ellen, és lőtt azért 14 gólt, ami nem semmi adat.

A 33. születésnapját tegnap ünneplő Robert Lewandowski nagy valószínűséggel jó labdákat kért csapattársaitól ajándék gyanánt.

Lewandowski most is ott lesz a csapatban, mint ahogyan Coman kivételével a keret összes támadója. A francia szélső mellett továbbra is Lucas Hernández, Marc Roca és Benjamin Pavard hiányzik majd, na meg a bajorok csapatkapitánya és egyben a világ legjobb kapusa, Manuel Neuer, aki a szuperkupa-döntőn szenvedett bokasérülést és szeptemberben térhet csak vissza.

Az előző meccset nem kell ismételgetnünk olvasóinknak. Röviden: Julian Nagelsmann első trófeáját nyerte a Bayern kispadján, amelynek játékosai jó védőjátékkal és kiváló helyzetkihasználással jelentkeztek. Lewandowski duplázott, az Upamecano-Süle páros jól teljesített és az a Tolisso is lehetőséget kapott, akinek a játékára a Köln ellen is lehet majd számítani.

Az Allianz Arenában 20 ezer néző előtt fogadja majd a Kecskéseket a Bayern, a kezdőrúgás pedig 17:30-kor lesz és az Arena4-en lehet élőben követni a találkozót.

Kimmich szerződéshelyzete nagy eséllyel a mérkőzés után válik hivatalossá: 2025-ig hosszabbíthat a Bayernnel.

Előzetes kezdőcsapatok

Bayern: Ulreich / Stanisic, Süle, Upamecano, Davies / Kimmich, Goretzka / Gnabry, Müller, Sané

Vendég: Horn / Hector, Czichos, Meré, Ehizibue / Ljubicic, Skhiri / Kainz, Uth, Thielmann / Modeste

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top