Vélemény

Mennyire fontos a Szuperkupa?

Kedden újra Der Klassiker lesz a Német-Szuperkupa döntőjében, 2012 óta immáron nyolcadszor, azóta csupán két alkalommal fordult elő, hogy a Bayern nem a Dortmund ellen játszott ezért a trófeáért (2015-ben a Wolfsburg, 2018-ban pedig a Frankfurt volt az ellenfél). De vajon mennyire is értékes ez a kupa?

A Német-Szuperkupa fogalmát a legjobban talán a korábbi Bayern-edző, Niko Kovac határozta meg: “Ha megnyerjük a Szuperkupát, senki nem fog beszélni róla. Ha veszítünk, akkor már igen. Ennek a trófeának nincs túl nagy jelentősége Németországban. Számomra viszont a kupa az kupa, a csapat számára is.”

A Német-Szuperkupa múltja elég hosszú időre nyúlik vissza, a lebonyolításának ötlete ugyanis már az 1940-es években felmerült, hivatalosan mégis csak 30 (!) év múlva, 1987-ben került be a német labdarúgás körforgásába. 10 év elteltével, 1997-ben viszont ki is vették a naptárból, helyét a Német-Ligakupa vette át, amely szintén nem tudott mély gyökeret verni. 2010-ben ugyanis újra visszakerült a Szuperkupa és azóta is megrendezésre kerül, minden szezon elején, a bajnok és a kupagyőztes között. Abban az esetben, ha a Bundesligát és a Német-Kupát is ugyanaz a csapat nyeri – amelyre az utóbbi években elég sokszor volt példa a Bayern sikerei révén – akkor a bajnok a tabellán második helyen végző csapattal játszik a Szuperkupáért.

Fontosságát tehát már az is megkérdőjelezi, hogy egyrészt nagyon nehezen sikerült beivódnia a német labdarúgásba, másrészt évikig nem is szerepelt a naptárban (1997-tól 2009-ig). Továbbá a nagy kupadöntőkön ha döntetlen az eredmény 90 perc után, 2×15 perces hosszabbítás következik a drámai izgalmak fokozására. A Német-Szuperkupa döntőjében viszont rögtön tizenegyespárbajok következnek, ha a rendes játékidő után egyenlő az állás. A Szuperkupákat egyébként a többi topligában (Olasz-Szuperkupa, Spanyol-Szupekupa, Community Shield) sem veszik túl nagy trófeának, hierarchia tekintetében valahol a Ligakupa és a Klubvilágbajnokság szintjén emlegetik őket. Amikor a triplázásról beszélünk, a három nagy trófea (Bundesliga, Német-Kupa, Bajnokok Ligája) lebeg a szemünk előtt, a Német-Szuperkupát nem is nagyon emlegetjük, pedig a Bayern már 8 alkalommal nyerte meg ezt a serleget. A közelmúltban a legnagyobb jelentőséggel talán a két legendás évben, 2013-ban és 2020-ban bírt, amikor a három nagy trófea mellett a három “kicsit” (Német-Szuperkupa, UEFA-Szuperkupa, Klub-VB) is be kellett húzni ahhoz, hogy tökéletes szezont teljesítsünk. Ez tavaly sikerült Flick irányításával.

Értékét tekintve el is marad a többi nemzeti kupától: amíg a Német-Kupa 108 ezer eurót, a Salátástál pedig 54 ezer eurót ér, a Német-Szuperkupa értéke kb. 40 ezer euróra becsülhető. Ami a statisztikát illeti, ezt a kupát is a Bayern nyerte meg a legtöbbször Németországban, szám szerint nyolcszor. Ezt követi a Dortmund 6, a Werder Bremen pedig 3 győzelemmel.

Mindent összevetve tehát klub- és sporttörténeti szempontból nincs túl nagy jelentősége, pszichológiailag és morális szempontból viszont annál inkább. Mivel a legjobb indítani egy szezont? Hát persze, hogy egy kupagyőzelemmel. Mivel pedig legtöbbször az ősi rivális Dortmund ellen játszunk ezért a kupáért, csupán a presztízs szempontjából is felértékelődik a Német-Szuperkupa a Bayern-szurkolók körében. Elég csak visszagondolni a tavalyi meccsre, amelyet drámai körülmények között, 3-2-re nyertek meg a müncheniek a Signal Iduna Parkban.

Ez a kupa tulajdonképpen egy idény eleji pszichológiai hadviselést szimbolizál a két klub között, amelyet aki megnyer, az egy mentális és morális előnnyel indíthatja az új szezont. Most pedig még inkább rendhagyó jelleggel bír, hiszen ez lehet Julian Nagelsmann menedzseri karrierjének első “igazi”trófeája (2014-ben U-19-es bajnok lett a Hoffenheim korosztályos csapatának edzőjeként, hivatalosan az az első trófeája). Minden Dortmund elől elhappolt trófea pedig Bayern-drukkerként egy külön kéjmámorral tölt el.

2021 Supercup: Dortmund vs. FC Bayern on 17 August

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top