Bundesliga

Az új Bundesliga-ellenfél: Greuther Fürth

Története során második alkalommal szerepel a Bundesligában az SpVgg Greuther Fürth csapata, amely a tavalyi másodosztály küzdelmeit ezüstérmesként fejezte be. A 120 ezer fős város fociklubjában játszik pár Bayern szurkolónak is ismerős név és az együttes közös célja, hogy megússza a kiesést az élvonalból.

Szeptember végén lesz 118 éve, hogy megalapították a Spielvereinigung Greuther Fürth csapatát, amely a múlt század elején érte el legnagyobb sikereit. 1914 és 1929 között három német bajnoki címet szereztek, azonban a második világháború után elkerülték az első osztály küzdelmeit. A Bayern számára legendás 2012/2013-as idényben szerepeltek először a Bundesligában, négy éve pedig a második vonal mindenkori tabellájának vezetői lettek – ez sokat elmond a zöld-fehérek eddigi történetéről.



Aztán tavaly újra kiszakadtak a 2. Bundesligából, miután a második helyen végeztek az aranyérmes Bochum mögött. Az automatikus feljutáshoz persze kellett az is, hogy az utolsó fordulóban 2-1-es hátrányból a hajrában fordítsanak, miközben a legnagyobb versenytárs, a tavaly a Bayernt is legyőző (és a DFB-kupából kiejtő) Holstein Kiel 3-2-es vereséget szenvedett.

Ahogyan az Olimpia úszó- és atlétikai számai során is megtanultuk, a hajrá a legfontosabb. (A másodosztály top 10 helyezettje)

A csapatot Stefan Leitl kapta össze aki egy relatíve fiatal, 43 éves tréner és korábban annak az Ingolstadtnak volt az edzője, amelyben játékosként 6 évet töltött el, ráadásul a piros-feketék mezében is vonult vissza. Érdekesség, hogy a 90-es évek végén Leitl a Bayern akadémiáján pallérozódott és a tartalékcsapatban 25 meccsen 2 gólt szerzett támadó középpályásként.

Leitl 2019 februárjában vette át a Fürthöt és gyorsan összekapta azt. Előbb, a 2019/2020-as szezonban a kilencedik helyre hozta fel a csapatot, azt követően a többi már történelem. A csapat a második legtöbb gólt szerezte a bajnokságban, idegenben pedig csak egyszer szenvedett vereséget.

2. Bundesliga | Leitl neuer Trainer in Fürth

Leitlnek jelenleg 2023-ig szól a szerződése.

A keret összetétele nagyon izgalmas. Az első számú kapusnak jelenleg Sascha Burchert számít, aki azért nem volt a második liga legjobbjai közt, a klub gazdasági helyzetét figyelembe véve pedig kérdéses, hogy új hálóőr-vetélytársat kap. A védelmi vonalban Maximilian Bauer nevére érdemes odafigyelni, aki mióta az eszét tudja, a Fürth színeiben focizik. A 21 éves játékos akár ebben a szezonban sodródhat be a német futball főáramlatába.

A transzferpiacon nem igazán szerepel jól a Fürth, hiszen ingyen távozott két tavalyi kulcsjátékosa, az U21-es válogatott balhátvéd, David Raum (Hoffenheim) és a Wolfsburg-nevelés Paul Jaeckel (Union Berlin). Előbbinek 13 asszisztja (!) volt a tavalyi idényben. A legnagyobb érvágásnak a 22 esztendős Anton Stach távozása számít. Stach már Szalai Ádám csapattársa, miután 3 és fél milliót euró ellenében eladta őt a Fürth a Mainznak. Raumhoz hasonlóan ős is U21-es Eb-győztes.



A középpályán és a támadósorban vannak ismerős nevek. Két korábbi Bayern-játékos, az amerikai Julian Green, illetve a müncheniek felkészülési mérkőzései alatt rendszeresen szereplő Malik Tillman tesója, Timothy is fontos tagja a csapatnak. Két nagy német tehetség, Jamie Lewelling és a Herthától kölcsönvett Jessic Ngankam is szintet léphet idén és könnyen lehet, hogy ők is magukra vonják majd a figyelmet a küzdelmek során.

Bundesliga | Julian Green: 10 things on Greuther Fürth's USMNT attacker

Az USA válogatottjában játsszó Green már nem szélsőként futballozik, sokkal inkább a középpálya közepén, amolyan játékmesterként.

A Bayern és az Augsburg után tehát újabb bajor együttes csatlakozik az évonalhoz és ezáltal újabb stadionnal is megismerkedhetünk. A zöld-fehérek a Sportpark Ronhof Thomas Sommerben játszanak, amelyet korábban Trolli-Arenának vagy Playmobil-Stadionnak hívtak. Az 1910-ben megnyitott létesítmény 15606 néző befogadására alkalmas és már egy tucatszor újították fel vagy bővítették ki. A Thomas Sommer utótag egy fürthi ingatlanmaestro nevét jelzi, akinek 2025-ig van szerződése a stadionnal.

A klub beceneve a magyarul igen furcsán hangzó Lóherések, így mi a szezon folyamán maradunk a német Kleeblätter kifejezésnél. Kíváncsian várjuk, mire lesz képes az újonc. A Bayern idegenben szeptember 24-én, hazai pályán pedig február 19-én játszik velük.

2 hozzászólás

2 hozzászólás

  1. Pingback: Az új Bundesliga-ellenfél: Bochum

  2. Pingback: Bajorok a bajor bajnokok ellen | Előzetes: Fürth vs. Bayern

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top