Edzőkérdés

Nagelsmann korábbi segédedzőjéért is fizetni fog a Bayern?

Julian Nagelsmann a Sport BILD-nek adott nyilatkozatában elárulta, hogy két segédedzővel és egy elemzővel szeretné folytatni a munkát Münchenben.

A korábbi híreknek megfelelően Benjamin Glück videóelemző személye biztosnak tűnik, az akkori híradásokkal ellentétben viszont Timmo Hardung nem Nagelsmannt, hanem a Leipzigtől szintén távozó Markus Kröschét követi, méghozzá az Eintracht Frankfurthoz.

Ha minden igaz, két saját segédedzőre még igényt tart a 33 éves edző – Alfred Schreudert, Ronald Koeman jelenlegi, valamint Erik ten Hag és Nagelsmann korábbi segédjét már szóba hozták a Bayernnel – most egy újabb név merült fel leendő stábtagként.

Xaver Zembrod személyében Nagelsmann szívesen hozná el korábbi segédjét Lipcséből – az 54 éves edző viszont csak tavaly tette át a székhelyét Leverkusenből, ezért a Sport1 szerint az RB kivásárlási akar érte is. A Nagelsmannért kifizetett világrekord mellett azonban a bajorok úgy tűnik, hogy nem akarnak több pénzt áldozni a szakmai stábra, ezért az ő megszerzése egyelőre erős kételynek számít.

Zembrod eddigi állomáshelyei.

Mint ismert, Flick mellett Klose és Gerland is távozott a Bayerntől, de lehetséges, hogy Danny Röhl, Hansi 32 éves asszisztense is elhagyja a klubot. Röhl szerződése 2023-ig szól és van esély a maradására, de egyes pletykák szerint akár mindegyikük a DFB szolgálatában köthet ki.

Nagelsmannn innovatív megoldással készíti fel a csapatát
Nagelsmannn innovatív megoldással készíti fel a csapatát
Nagelsmann elmondta, milyen focit ígér a rajongók számára
Nagelsmann elmondta, milyen focit ígér a rajongók számára
Ők lesznek Nagelsmann új segítői a Bayernnél
Ők lesznek Nagelsmann új segítői a Bayernnél
Nagelsmann 3 védős rendszert hoz Münchenbe?
Nagelsmann 3 védős rendszert hoz Münchenbe?
Nagelsmann állítja: semmi köze Gerland távozásához
Nagelsmann állítja: semmi köze Gerland távozásához
Szűk kerettel kezdheti meg a felkészülést Nagelsmann
Szűk kerettel kezdheti meg a felkészülést Nagelsmann
PODCAST: Nagelsmann in the house
PODCAST: Nagelsmann in the house
Baby Mourinho – Minden, amit Nagelsmannról tudni kell
Baby Mourinho – Minden, amit Nagelsmannról tudni kell
Upamecano: Nagelsmannál én is a nulláról kezdek
Upamecano: Nagelsmannál én is a nulláról kezdek
Nagelsmann ügynöke: “A Bayern őt bízta meg a generációváltással”
Nagelsmann ügynöke: “A Bayern őt bízta meg a generációváltással”
Nagelsmann a Bayern harmadik legfiatalabb edzője lesz
Nagelsmann a Bayern harmadik legfiatalabb edzője lesz
Lewa: Nagelsmann az elvártnál magasabb szintre emeli a csapatait
Lewa: Nagelsmann az elvártnál magasabb szintre emeli a csapatait
Nagelsmann: Csak a Bayern miatt távoztam – nagyon gyorsan megegyeztünk
Nagelsmann: Csak a Bayern miatt távoztam – nagyon gyorsan megegyeztünk
Hivatalos: Julian Nagelsmann lesz a Bayern edzője!
Hivatalos: Julian Nagelsmann lesz a Bayern edzője!
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top