Interjúk és nyilatkozatok

Nagelsmann állítja: semmi köze Gerland távozásához

A Hansi Flickkel és Miroslav Kloséval egyszerre távozó Hermann Gerland a Sport1-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy nem áll szándékában visszavonulni.

„Visszatérek a foci véráramába, de nem leszek többé segédedző, és edző sem. Hogy a szövetségnél fogok-e dolgozni? Ki tudja. Még nem beszéltem senkivel sem erről.”

A Bayernnél 25 éven át tevékenykedő „Tigris” nagy szavakkal illette korábbi társát, az EB után a német válogatott kapitányának előlépő Hansi Flicket.

„Királyság volt Hansi Flicket edzőként megélni a Bayernnél. Dolgoztam a legjobbakkal és Hansi kivételes sikereket ért el, 18 hónapon belül hét címet – ennél jobban nem lehet fokozni. Lenyűgöző képességei vannak – a játékosokkal és a stábbal való bánásmódja kivételes. Megértem Bierhoffot, hogy mindenképp őt akarta megszerezni.”

Korábbi, légbőlkapott pletykák szerint Gerlandnak azért kellett mennie, mert Nagelsmann nem látott helyet neki a stábjában – ezt az új edző és Hermann is cáfolta.

Gerland: Öt éve megkérdezett, hogy leszek-e a segédedzője a Hoffenheimnél. Lemondtam, mert a Bayernnél dolgoztam, a legjobb klubnál, a legjobb edzővel – Miért kellett volna mennem? Nagelsmann számomra egy elsőosztályú edző.”

Nagelsmann: Semmi közöm ahhoz, hogy Hermann nem akart maradni, az egészet rosszul értelmezték. Azt mondtam a klubnak, hogy szívesen hoznék magammal két segédedzőt és egy elemzőt – azt soha, hogy nincs hely akármelyik alkalmazottnak.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top