Wijnaldummal felvette a kapcsolatot a Bayern
Georgino Wijnaldum öt év után elhagyja a Liverpool csapatát, különböző sajtóorgánumok szerint a Bayern München fel is vette a kapcsolatot az ügynökével.
A 30 éves középpályás szerződése lejár, így a nyáron szabadon igazolható lesz – csapata utolsó bajnokiján már el is köszönt az Anfield közönségétől. A nagy tiszteletet kiérdemlő holland szívesen maradt volna, de különböző okok miatt végül az új kihívás mellett döntött.
A hónap elején Wijnaldum ügynöke, Humphry Nijman a német Sport1-nek elmondta: „Wijnaldum ingyenes és minden opciót nyitva tart. Az FC Bayern egy nagyszerű klub. Ha érdeklődnek iránta, előszeretettel beszélhetnek velünk.”
A Sport1 szerint nem sokkal ezt követően a Bayern fel is kereste őket és pozitív megbeszélést folytattak a felek egymással. A német és az angol Sky szerint is létrejött kontaktus. A nagy követőbázissal és sokak által hivatkozott Chris Williams is állítja, hogy a megbeszélések előrehaladottak és a szezon végeztével konkretizálódhatnak a dolgok.
Wijnaldum a Liverpoolban töltött öt éve alatt 237 meccsen lépett pályára, 22 gólt lőtt és 16-ot készített elő – szinte már legenda-státuszt vívott ki magának. Klopp szívesen megtartotta volna, szerinte egy nagyon barátságos, nagyon intelligens, nagyon nyitott embert, egy barátot veszített el.
A 73-szoros holland válogatott csapatkapitányt és a Liverpool meghatározó középpályását a Barcelona is szeretné megszerezni. A Bayernnek is jól jöhet: Javi távozik, Tolisso pedig távozójelölt. Kimmich és Goretzka altetnatívája Roca és Nianzou lehet, Camavinga pedig drágának tűnik.