Bundesliga

Flick: A Bajnokok Ligája-turné a karrierem abszolút csúcspontja



Jön a szezon, illetve Flick, Klose, Gerland, Alaba, Boateng és Martínez utolsó mérkőzése a Bayernnél – a csapat szombaton 15:30-kor az Augsburg csapatát fogadja, a mérkőzést követően pedig a jól megérdemelt Salátástálat is a magasba emelhetik. 

Élveztem az utazást, amit körülbelül két éve kezdtem meg itt. Örülök annak is, hogy most a végéhez érünk. Az edzői stábom és én egy nagyon király csapatot támogathattunk ezen a rövid, de nagyon intenzív és sikeres úton. Nagyon élveztem, hogy érezhettem ezt a mentalitást.

Garantálhatom, hogy Alaba, Martínez és Boateng is játszani fog. Hermann Gerland és Miro Klose is sok emléket és érzelmeket gyűjtött a klubnál. Hogy mennyire lesz érzelmes a búcsú, azt még nem tudom. Ezért csak hagyom, hogy történjenek a dolgok, ami vár rám.

Kár, hogy közönség nélkül fejezzük be. De örülök, hogy az Augsburg az élvonalban maradt – főleg Stefan Reuter, egykori Bayernes szobatársam miatt.

Várom a szabadságot, ezek mindig szép hetek a családdal. Mindannyian meg is érdemeljük. Nem vagyok annyira készen, hogy örökös szabadságra legyen szükségem. Nagyon jó feltételeink vannak itt a mini-edzőtáborban. Mindent megtesznek, hogy jól fel tudjunk töltődni.

Beszéltem a DFB-vel, mindenki tudja hogyan viszonyulok a válogatotthoz. De pár dolgot még tisztáznunk kell, apróságokról van szó. Ha ott fogunk tartani, gyorsan be is lehet jelenteni a dolgot.



Die wichtigsten Aussagen aus dem Pressetalk mit Hansi Flick vor dem Bundesliga-Spiel des FC Bayern gegen den FC Augsburg am 34. Spieltag.

Természetesen a lisszaboni miniturné volt a legjobb élmény számomra – főleg a döntő. A végén az érzelmek, az egész csapat, a kiegészítő játékosok ünneplése lenyűgöző volt. Ez lesz a karrierem abszolút csúcspontja. Nagyon sok örömet okozott számomra.

Már gyermekkoromban is Bayern-fan voltam, az is maradok. Minden egyes játékossal beszéltem még egy kicsit. Remek volt és követni fogom a további útjukat. Annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy nem lehet elszakítani minket. Nagyon hálás vagyok ezért.

Tervezünk még egy búcsút, de a részletekkel nem vagyok még tisztában. A meccsre koncentrálok. Hogy mi lesz ezután, abba nem vagyok bevonva. Várom, hogy mi fog történni.

Két dolog miatt nagyon csalódott voltam. A Kiel és a PSG elleni kiesés miatt. Főleg hazai pályán játszottunk fantasztikus meccset, pedig hiányzott egy pár játékos. A csapat megmutatta mire képes. Nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, de sajnos nem tudtunk több gólt szerezni.

Nagyon örülök az újságírók munkájának és annak, hogy ilyen kölcsönös tisztelettel álltunk egymáshoz.

Flick: A Bajnokok Ligája-turné a karrierem abszolút csúcspontja
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top