Bundesliga

„Nem volt meg bennünk az átütőerő” – Reakciók: Mainz 2-1 Bayern

A Mainz elleni vereséget követő nyilatkozatok.

Hansi Flick: Kár, hogy ma nem tudtuk megtenni a kellő lépést. A Mainz nagyon jól csinálta, agresszívan védekeztek, összetettek voltak. Alig volt lehetőségünk, remekül védték a kapujukat. Az első félidőben nem annyira voltunk ott a pályán, mint ahogyan azt elképzeltük. A második jobb volt, de nem volt bennünk átütőerő. El kell felednünk ezt a meccset. A csapatnak nagyon sok meccs és játékperc van a lábában, ma nem úgy működött, ahogyan azt megszoktuk, lassabbak voltunk, nem volt meg bennünk az intenzitás. Van még három meccsünk, egy győzelem kell. Feltételezem, hogy sikerülni fog.

Manuel Neuer: Sokkal többet terveztünk. Főleg az volt a kevés, amit az első félidőben mutattunk. Így nem állhatunk hozzá és nyerhetünk meg egy meccset. A Mainz nagyon fel volt tüzelve, a kiesés ellen játszottak és akarták a pontokat. Ezért nehéz dolgunk volt. Túl kevés lehetőséget dolgoztunk ki, megbűnhődtünk a hibáinkért. A testbeszédünk és a lelkesedésünk túl kevés volt.

Thomas Müller: A labdakezelésünk egy fél másodperccel lassabb volt, mint általában. A Mainz lelkesen védekezett, egy kicsit túlfűtöttek is voltak. Próbálkoztunk, de végül nem érdemeltük meg, hogy pontot szerezzünk.

Bo Svensson, a Mainz edzője: Sok összetevő kell ahhoz, hogy a Bayern ellen sikeres legyen az ember. A tervnek működnie kell, fontos, hogy az egyéni játékosok és a csapat is topteljesítményt nyújtsanak. Mindezt sikerült megvalósítanunk a pályán. Az első félidő nagyon, nagyon jó volt. Nem csak a lehetőségeünk miatt. Mindenki tudja, hogy milyen kvalitásokkal bír a Bayern elől, mi viszont nem hagytunk sok lehetőséget nekik. A 90 perc összességében meggyőző volt. Büszke vagyok, hogy én lehetek a csapat edzője.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top