Hansi Flick, a bajorok szezon végén távozó (?) edzője a keddi, Leverkusen elleni meccs kapcsán tartott sajtótájékoztatót.
Van egy kérésem: a nyilatkozatomról és a szombati bejelentésemről nincs mit mondanom. Szeretném még egyszer megemlíteni az okot: Azt akartam, hogy a csapat tőlem tudja meg, hogy fel szeretném mondani a szerződésem. A játékosoknak tőlem kell tudniuk, mert kiszivárog a pletyka. Spontán dolog volt. Logikus lépés volt a médiának és a nyilvánosságnak elmondani, hogy ne kelljen erről többet spekulálni.
Az elmúlt hetek a csapat számára sem voltak nyugodtak. Münchenben mindig nagyon erős mentalitás uralkodott, nagy koncentráció övezte a sportszakmai dolgokat és a sikert. Ezért volt itt akkora öröm dolgozni. Az elmúlt meccseken sok sérültünk volt, de azok a játékosok, akik játszottak és az elmúlt heteket is végig kellett játszaniuk, abszolút koncentráltak voltak. Ez teszi kivételessé a csapatot: óriási mentalitás és kvalitás, hogy a fontos meccseket meg tudjuk nyerni. Szombaton, Wolfsburgban is hihetetlenül fontos győzelmet arattunk egy erős csapat ellen.
Elkezdtük a visszaszámlálást. Még öt meccsünk van, mindegyikkel közelebb akarunk kerülni a bajnoki címhez. Hétvégén nagyon fontos lépést tettünk, most ismét a következő meccsre kell összpontosítanunk. A Leverkusen erős, nagyon gyors játékosaik vannak, nagyon minőségiek. A csapatnak muszáj topteljesítményt nyújtania.
Alaba edzett, Sané is. Hétvégéről mindenki rendelkezésre áll, nagy örömünkre Leon Goretzka is edzett, holnap már rendelkezésre állhat. Robert Lewandowski remek benyomást keltett, de a Leverkusen elleni meccs egy kicsit korai számára. Reméljük, hogy szombaton már velünk lehet.
El kell végeznünk a házi feladatunkat és meg kell nyernünk a bajnokságot. Az ötödik csillag a cél, ezután ünnepelhetünk. Nagyon hálás vagyok a klubnak, nagyszerű és eredményes időszakom volt itt. A siker csak közösen megy, közösen ünnepelheti az ember. Kiemelkedőt tettünk az elmúlt években.
Természetesen több volt ebben a szezonban. A legfontosabb szakaszban nagyon sok kiesőnk volt, de a csapat bravúrosan szerepelt. Emelt fejjel térhettünk vissza Párizsból. Az volt a célunk, hogy ennél többet érjünk el. A vereség hozzátartozik a sporthoz és az élethez, el kell az embernek fogadnia. A bajnokság a legnagyobb teljesítmény, mert egy egész szezon van mögötte.
Ismerem Hannes Wolfot, a Leverkusen edzőjét. Követtem a pályáját és remélem, hogy ki tudja használni a lehetőségét Leverkusenben és a következő szezonban is maradni fog. A Leverkusen nagyon játékerős és jól focizó csapat, nagyon gyorsak. Holnap meg kell akadályoznunk őket. Nem építhetik fel a játékukat és nem kerülhetnek tempóba. Labdaszerzés után nagyon gyorsan váltanak, ez az erősségük.