Bajnokok Ligája

Mit érdemes tudni a PSG-ről?

Összegyűjtöttük nektek a legfontosabbakat a Bayern BL-negyeddöntős ellenfeléről, a francia bajnok PSG-ről.

A Bajnokok Ligája idei kiírásának két nagy esélyese találkozik szerdán az Allianz Arenában. Míg a bajorok címvédése esetén 5-szörös pénzt fizetnek a fogadóirodák, addig a Paris Saint-Germain végső győzelmét 8-szoros szorzóval tudjuk megtenni – bár aligha akad olvasóink közt olyan, aki erre az opcióra fogadna. Annak igyekeztünk utánajárni, hogy a bukmékerek mi szerint állapították meg ezt a 8-as oddsot.

Löw Zsolt csapata, a PSG BL-döntőt játszik vasárnap - Infostart.hu

A csapat házi góllövőlistáján harmadik helyet elfoglaló Neymar az idei BL-végjáték idején nem kényszerül kihagyni a mérkőzéseket.

Út a negyeddöntőig

A Paris Saint-Germain egy végletekig kiélezett csoportból jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. A H jelű kvartettből indultak, ahol a Manchester United, az RB Leipzig és az Istanbul Basaksehir hármasával kellett megküzdeniük. Az akkor még Thomas Tuchel által irányított párizsiak rögtön egy hazai vereséggel nyitottak a Vörös ördögök ellen, a harmadik csoportköri fordulóban pedig ismét 0 pontot szereztek a Leipzig otthonában.

Ezt követően mindegyik hátralévő meccsét megnyerte a PSG és az utolsó játéknapon, a Basaksehir elleni, félreértett rasszista bírói megjegyzésekkel tarkított találkozó megismételt alkalmán 5-1-re nyertek, ezzel pedig megszerezték a csoport első helyét a Leipzig előtt.

Tuchel utolsó sikere a PSG edzőjeként ez a csoportgyőzelem volt, ám a bajnoki első helyezés ellenére is eltávolították őt posztjáról.

A nyolcaddöntő párosításai közül egyértelműen a Barcelona és a PSG párharca emelkedett ki, ekkorra azonban már búcsút intett Tuchelnek a francia csapat vezetősége, amely januárban kinevezte az argentin Mauricio Pochettinót a klub élére. A korábban a Southamptonnál és a Spursnél is kiváló munkát végző tréner az odavágón 4-1-es győzelemre vezette csapatát, melynek a visszavágón sikerült megtartania a háromgólos előnyt. Az 5-2-es összesített eredmény azt jelentette, hogy a PSG ott van a negyeddöntőben, ahol (és itt nem árulunk el nagy titkot) a Bayern Münchennel sorsolták össze.



Egyik legfontosabb bajnokiját vesztette el a hétvégén a PSG.

Otthoni küzdelmek

Ha már a BL-csoportkör esetében kiélezettségről írtunk, ugyanez a helyzet a francia bajnokság idei kiírásában is, ahol hét fordulóval a vége előtt négy csapat küzd a bajnoki címért. Ráadásul szombaton a Lille 1-0-ra nyert a PSG otthonában, ezzel pedig három pontos előnyre tett szert a Ligue 1 első helyén. Míg a korábbi Bayern-játékos Renato Sanches csapatának 66 pontja van, a PSG 63, a Niko Kovac által irányított Monaco 62, a tavalyi BL-elődöntős ellenfél Lyon pedig 61 egységgel rendelkezik.

A fővárosi csapat támadófocijával nincsen gond, hiszen 67 találattal a PSG a leggólerősebb csapat a ligában. Közvetlen riválisaival játszott meccseit viszont rendre elveszíti: a Lille elleni vereség előtt a két további BL-helyen álló Monaco és Lyon, illetve a további európai helyekért küzdő Lens és Marseille is mattolta már Neymarékat.

Ami a Francia Kupát illeti, a PSG ott is jelen van a negyeddöntőben és ellenfélre vár. A további Coupe de France nyolcaddöntőket pont ezen a héten játsszák le.

Kilenc gól és hét gólpassz fog hiányozni a párizsi keretből e két játékos kiesése miatt.

Személyi helyzet

Nincs sok kidőltje a Paris Saint-Germainnek, azonban akik kimaradnak a keretből, komoly minőséget képviselnek. Az egész szezonban mindössze 3 meccset játszó volt Bayern-védő, Juan Bernat keresztszalag-szakadás miatt nem bevethető már szeptember óta. A spanyol balbekk az elkövetkezendő két hét valamelyikén lesz majd teljesen egészséges.

Az összesen 13 gólban közreműködő középcsatár, Mauro Icardi még a válogatott szünet előtt szenvedett combsérülést, akárcsak a vádliproblémákkal küszködő Layvin Kurzawa. Mellettük a középpálya motorja, Marco Verratti és az olasz jobbhátvéd, Alessandro Florenzi kapta el a koronavírust a napokban, így ők sem lesznek bevethetők a Bayern München ellen. Utóbbi két játékos Pochettino kezdőcsapatának állandó tagja.

A találkozót szerdán rendezik, 21:00-tól.

„Nem segít a bocsánatkérés” | Real 2-1 Bayern
Összeomlás | Real 2-1 Bayern
„A döntőbe jutásra készültünk, semmi másra” | Real-Bayern
A mindent eldöntő elődöntő | Real-Bayern
„Tipikus Madrid…” | Bayern 2-2 Real
Izgalmas meccs, iksz Münchenben | Bayern 2-2 Real
Kell ennél nagyobb klasszikus? | Bayern-Real
„Fogalmam sincs, honnan tudom, de Gnabry gólt fog lőni” | Bayern-Real
Ellenfélnéző: Real Madrid
„Egy igazi sakkjátszma volt” | Bayern 1-0 Arsenal
Ott vagyunk a legjobb négy között! | Bayern 1-0 Arsenal
Minden elölről kezdődik Münchenben | Bayern-Arsenal
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top