A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek hetébe érkeztünk – el is hoztuk a PSG elleni mérkőzéssel kapcsolatos érdekességeket az fcbayern.com jóvoltából.

1. A két csapat múltja összesen kilenc mérkőzésre tekint vissza – ebből ötször a párizsiak, négyszer a müncheniek győztek. Hazai pályán viszont a legutóbbi három meccsét, illetve a semleges helyszínen megrendezett lisszaboni döntőt is megnyerte a Bayern a fővárosi klub ellen.

2. Két gólerős csapat mérkőzését láthatjuk majd – a 2016/17-es szezon kezdete óta a Bayern meccsenkénti átlagban 2,8 gólt lő, a PSG pedig 2,5 alkalommal tud betalálni, ezek a legjobb mutatók a mezőnyben. A párizsiak ráadásul a legutóbbi 43 BL-meccsükből csak az egyiken nem lőttek gólt: épp a Bayern elleni fináléban.

 

„Egy igazi sakkjátszma volt” | Bayern 1-0 Arsenal
Ott vagyunk a legjobb négy között! | Bayern 1-0 Arsenal
Minden elölről kezdődik Münchenben | Bayern-Arsenal
„Minden egyes szurkolót be kell vonnunk ebbe a csatába” | Bayern-Arsenal
„Tuchel és a srácok összeillenek” | Arsenal 2-2 Bayern
Semmi sem dőlt el Londonban | Arsenal 2-2 Bayern
Na, most akkor ki a favorit? | Arsenal-Bayern
„Végül is, ez csak foci” | Arsenal-Bayern
„Bonyolult az út a Wembleyig” | Reakciók a BL-sorsolás után
Sorsoltak a BL-ben: az Arsenal lesz az ellenfelünk!
Rómában el volt vetve, Münchenben fordult a kocka | Bayern 3-0 Lazio
Niemals aufgeben! | Beharangozó: Bayern-Lazio



3. A Bayern 19 mérkőzés óta veretlen a Bajnokok Ligájában, ebből 18-at meg is nyertek a müncheniek. A rekordot a Manchester United tartja 25 találkozóval, de a Bayern lehet a királykategória történelmének második csapata, amelyik eléri a 20-as veretlenségi határt.

4. Nem sok változás történt a két csapat keretében az augusztusi BL-döntő óta: az akkor bevetett 30 játékos közül 25-en még szerződésben állnak a csapatukkal. Eric Maxim Choupo-Moting viszont csapatot váltott, már a Bayernt erősíti.

5. A PSG harmadszorra mérkőzik a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában az aktuális címvédővel – 1994/95-ben a Milan elleni elődöntőben, 2017/18-ban a Real Madrid ellen a legjobb 16 között ért nekik véget a sorozat.

Bayern vs. PSG! – “Két gigantikus párharc vár ránk”

Pár érdekesség a PSG elleni mérkőzéssel kapcsolatban
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top