Interjúk és nyilatkozatok

Müller: Remélem, ott leszek az Eb-n / Musiala jó helyzetben van

A Bayern München ikonja a DailyMailnek adott interjút.

Thomas Müller a 2019/2020-as idény kezdete óta 70 gólból vette ki a részét a Bayern Münchenben. Miközben öt év után újra eljutott az egy ligaszezonban szerzett 10 találatig, a gólpasszok terén világelsővé vált. A most futó évadban is vezeti az képzeletbeli európai gólpassz-listát 14 asszisztal. Pontos ívelései mellett a verbális kommunikációja is nagyon fontos a csapatban.

„A futballban sok a jelzésértékű szituáció. Ha a labda a bal szélen van, a balszélső pedig cselez, viszont nincsen lehetősége beadni a játékszert, akkor visszapasszol. Vagy a védekező középpályásoknak vagy a balhátvédnek. A lényeg, hogy az ellenfél összes védője a labdát keresi, mint valami zombi.” – vezette le általános vélekedését az ő általa tapasztalt meccsélményeiről Müller.

Thomas Müller – Miasanrot.com

Az üres stadionokban lejátszott bajnokikon jól hallható Müller kommunikációja a csapattársaival.

„Ki kell találnod a csapattársaiddal, hogyha egy ilyen szituáció történik, tudniuk kell, hogy éppen elmozogsz, neked pedig tisztában kell lenned azzal, hogy ők tudják, hogy ez a passz [beívelés a tizenhatoson belülre] érkezni fog. Időnként könnyebb, mint ahogyan kinéz, viszont egy beadáshoz természetesen szükséged van a pontos időzítésre, a technikai ütemezésre. A legfontosabb egy jó beadás esetében, hogy nem a másik fejére kell próbálnod odavarázsolni, hanem üres területbe kell belüldened, mert a csatárnak olykor több ideje van, mint gondolnád. Viszont ha magának a célpontnak íveled a labdát, könnyebb dolga lesz a védőek és esélytelen a gólszerzés.”

Persze a beívelésre is pontosan kell érkezni. A Bayern Münchenben Robert Lewandowski az, aki évről évre bizonyítja, hogy befejezésben világelső, Müller pedig tökéletes párra talált személyében. Mióta együtt fociznak a bajor csapatban, 67-szer asszisztolták egymást. Thomas egy játékossal sem alkotott jobb duót, mint a lengyel klasszissal.

FC Bayern München gegen VfB Stuttgart: Wehe, wenn Robert Lewandowski und Thomas Müller Ernst machen - VfB Stuttgart - Stuttgarter Zeitung

Úgy tűnik, hogy Jamal Musiala személyében méltó utódot talált a Bayern München a pályafutása utolsó szakaszába lépő Müller helyére. A 18 éves támadó középpályásunk kétségkívül más stílust képvisel, mint a Raumdauter, emellett viszont nagyon hamar megszerezte a szurkolók bizalmát. Jochaim Löw pedig már debütáltatta is őt a nagyválogatottban.

„Nem tudom, hogy elloptuk volna! Nem folyik angol vér az ereiben. [Mosolyog] Mi, németek nagyon boldogak vagyunk, hogy Jamal Németország mellett döntött. Ez a helyzet, hogy hosszú szerződése van a Bayernnel és a német válogatottat választotta, nagyon jól összeállt. Lábujjhegyre kényszerítenek [a Bayern tinédzserei] és gyakorlatilag formában tartanak. De fordítva is igaz mindez. Tudniuk kell, hogy ha a Bayernben kezdenek játszani, teljesen mindegy milyen idősek, nyerniük kell.”

Musiala: Müller a világ egyik legjobb tizese

Angol weblaphoz méltóan a DailyMail az angol bajnokságról is kérdezte Müllert. Annak idején a világbajnok játékos is elismerte, közel állt a klubváltáshoz és a Manchester Unitednél dolgozó korábbi mestere, Louis van Gaal csábítása igencsak megdolgoztatta érzelmileg. Végül nem jött össze a transzfer, Müller viszont elismerően beszélt a szigetországi ligáról.

„Nagy rajongója vagyok a Premier League intenzitásának, mert ott több nagyobb csapat van. Nem tudom, hogy a klubok minősége vagy a csapatok jobbak. Hiszen normális esetben, ha az angol együttesek ellen focizunk, elég jó élményekkel gazdagodunk. Nem érzem azt, hogy a Premier League szupererős, de természetesen hatalmas a verseny. Minden héten magas presztízsű találkozók vannak. Úgy gondolom, ez a világ legnagyobb ligája. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a Premier League öt legjobb csapata mindent megnyer a nemzetközi porondon. Ha a Premier League és a Bundesliga negyedikét meccseltetnéd egymással, akármelyik csapat nyerhetne.”

Thomas Müller zurück ins DFB-Team? Joachim Löw denkt offenbar darüber nach

Müller az utóbbi időben sikert sikerre halmoz, mind egyénileg, mind csapatban. A német játékos elmúlt szezonjaiból azonban egy dolog biztosan hiányozhat: a Nationalelf. Ugyan az előző hetekben olyan sajtóhírek jelentek meg, miszerint Müller ott lehet a nyári Európa-bajnokságon, a német játékos – kiváló formája ellenére – nem lehet biztos a válogatott tagságban.

„Remélem, hogy lesz lehetőségem ott lenni az Eb-n, de majd meglátjuk, mi fog történni a következő hetekben. Átlagos esetben egy esztendőben három évnek megfelelő időt öregedsz, ha a Bayernnél focizol. Az intenzitás igen magas és ott van a média. Még a barátságos meccseink is mennek a német tévében, szóval nincs idő kikapcsolódásra. Ha egy rossz passzt vagy egy pontatlan lövést csinálsz, máris mindenki mondja, hogy « Ó, Müller megint nem focizik jól! » Stresszes, de szeretem. Ha ennyi ideje vagy ebben a világban, egy idő után rászoksz a nyomásra és talán a legnehezebb dolog egy pályafutás befejezése után az, hogy találj valamit, ami adrenailinnal tölt fel.”

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top