A Bundesliga 26. fordulójában a Stuttgartot látta vendégül a Bayern. A meccs elején emberhátrányba került ugyan a Bayern, mégis magabiztosan nyerte meg azt. Mutatjuk, mi történt a mérkőzésen.
Hansi Flicknek egy komoly hiányzóval kellett számolnia Joshua Kimmich személyében. David Alaba épp ezért a középpályán kezdett, míg a középhátvéd-duót a Boateng-Süle páros alkotta.
A Stuttgart magabiztosan kezdte a találkozót. Manuel Neuernek ugyan nem volt komoly védenivalója, a vendégek mégis nagy nyomást helyeztek a Bayernre, ráadásul 4 kaput elkerülő lövéssel is próbálkoztak az első 10 percben.
A 13. percben a játékvezető, Daniel Schlager videobírós elemzés után kiállította Alphonso Daviest, aki a vendégek középpályásának, Endónak lépett oda nagyon csúnyán. A kanadai balhátvéd ezzel nem csak a találkozóról, de a soron következő, Lipcse elleni rangadóról is kihúzta magát. Daviesnek egyébként ez volt a második piros lapja Bayern-karrierje során.
Davies piros lapja (13′)
Négy perccel később viszont a semmiből gólt szerzett a Bayern! Serge Gnabry indult meg a bal szélen, majd középre tette a labdát, amelyre Robert Lewandowski érkezett klasszis módon. Ez volt a 150. gól Hansi Flick 50. Bundesliga mérkőzésén a Bayern trénereként.
Robert Lewandowski – 1-0 (17′)
A 22. percben tovább folytatódott a show, nem is akárhogyan. Előbb a 22. percben Serge Gnabry szerzett gólt egy szenzációs támadójáték után, majd egy perccel később Robert Lewandowski szerezte meg második gólját. A lengyel csatár Thomas Müller beadására érkezett, akinek ez volt a 14. asszisztja ebben a szezonban.
Serge Gnabry – 2-0 (22′)
Robert Lewandowski – 3-0 (23′)
És még mindig csak az első félidő felénél jártunk. Hogy számára még tökéletesebb legyen a meccs, Lewandowski meglőtte harmadik találatát, így pedig már négy volt közte. Ez volt Lewa 35. idei Bundesliga-gólja.
A félidő vége felé Jerome Boateng kapott egy sárgát, amely azt jelentette, hogy a német védő sem lehet majd ott a Lipcse elleni találkozón.
Robert Lewandowski – 4-0 (39′)
A második negyvenöt perc elején Kalajdzic tudott fejelni Neuer kapujára, ám a Bayern csapatkapitánya nagyszerű reflexekkel ütötte ki a labdát. A továbbiakban is a Stuttgartról szólt a mérkőzés, hiszen a vendégek igyekeztek megtenni mindent a szépítő gólért.
Az utolsó húsz percre Flick felküldte a pályára Choupo-Motingot és ezzel megköszönte a ma is elképesztő Lewandowski munkáját. Ebben az időszakban már inkább csak lassabb mezőnyjáték folyt, a játékvezető pedig 4-0-ás állásnál fújta le a találkozót. Hozzátartozik a hajrához, hogy a Bayern még a végén sem adott lejjeb a szép játékból és ugyan újabb gólt nem, de ügyes megoldásokat láthattunk a meccsnek ezen szakaszában.
A forduló többi, szombat délutáni találkozóján is sok gól született. A Frankfurt 5-2-re nyert a Union ellen és mégjobban bebiztosította negyedik helyét a Kölnnel 2-2-es döntetlent játszó Borussia Dortmund előtt. A Wolfbsurg 2-1-re nyert a Werder otthonában, így továbbra is 10 pontra van a Bayerntől a harmadik helyen.
A Bayern legközelebb a Lipcse ellen játszik majd április elején, a válogatott szünet után.