David Alaba biztosan elhagyja a Bayernt, de az még kérdéses, hogy hol folytatja a pályafutását – az AS szerint az elnökválasztás óta a Barcelonának ismét jobbak a lapjai.
A spanyol lap azt állítja, hogy Joan Laporta, a katalánok új elnöke a múlt héten találkozott Alaba-ügynökével, a 77 éves Pini Zahavival. A BILD információi szerint ez a hír igaz, a két fél régóta jól ismeri egymást – Laporta rajongója a védőnek, szívesen meg is szerezné az osztrákot a klub számára.
Mint ismert, a Barca komoly pénzügyi problémákkal küzd, azonban ez nem okoz problémát nekik abban, hogy joggal pályázzanak Alaba megszerzésére – állítja az AS. A BILD szerint ez nem igaz, Davidnak mindenképp csökkentenie kell a fizetési igényein, ugyanis sem a Barca, sem a Real eddigi ajánlata nem teljesen helytálló a Bayern-védő számára.
Van egy harmadik kérője is az évi, bruttó 20 millió eurót követelő Alabának: A PSG pénzcsaposa, Nasser Al-Khelaifi is találkozott Zahavival, ő állítólag képes lenne kifizetni a kért összeget, ha David Párizsba igazolna. A 28 éves játékos azonban mindenképp Spanyolországban szeretné folytatni a pályafutását.