A Dortmund elleni bravúros győzelmet követő nyilatkozatok – Flick, Müller, Goretzka, Lewa, Terzic, Reus és Can jóvoltából.
Hansi Flick: A pozitívumot nézem és azt, ahogyan a csapat felállt. 2-0 után megráztuk magunkat és kicsit jobban jelen voltunk fizikálisan, percről percre visszanyertük a kvalitásainkba vetett hitünket. A góllal visszatért a nyugalmunk és a dominanciánk – korán presszingeltünk és nyomást helyeztünk rájuk. A csapat morálját, mentalitását és akaratát kell figyelembe vennünk. A végén szükségünk volt egy kis szerencsére, de megérdemelten győztünk, mert 70 percen keresztül mi voltunk a domináns csapat. Szenzációs visszatérés volt, nagy gratuláció a csapatnak.
Boateng sérüléséről: Kifordult a térde. Meg kell várnunk a vizsgálatokat, ezután meglátjuk.
Sanéról: Meghatározó volt abban, hogy megszerezzük az első gólt – csakúgy, mint a csapat, ő is kiemelkedően játszott abban a 70 percben, mindannyian így képzeljük el őt.
Sané vs BVB
Thomas Müller: Megvannak a kvalitásaink – az identitásunk, az agresszivitásunk, a szellemiségünk, hogy mindig hiszünk abban, hogy képesek vagyunk fordítani. De fárasztó volt és ez nem tartozott a meccstervünk közé. Nem olyan jó mindig azt tapasztalni, hogy csak hátrány után vagyunk élesebbek. A Dortmund az első két helyzetéből gólt szerzett. A 2-1 után szagot fogtunk és nagyon intenzíven álltunk bele a párharcokba, ez kizökkentette őket a ritmusból. Mi voltunk a hangadók, még ha csak későn is született meg a 3-2-t jelentő találat.
A válogatottba való esetleges visszatéréséről: Nagy kedvem van ahhoz, hogy ezzel a fiatalabb generációval is focizhassak.
Leon Goretzka: A múltam miatt nagyon különlegesek számomra a Dortmund elleni mérkőzések. A végén lőtt sorsdöntő gólt csak akkor tudtam volna jobban elképzelni, ha tele lett volna a stadion. Rosszul kezdtünk, de megérdemelten győztünk. A 2-0 után megmutattuk, hogy feltétlenül meg akarjuk nyerni a meccset. Nagyszerű teljesítmény volt és a szépítőgóllal 100 százalékosan hittünk abban, hogy megnyerhetjük a mérkőzést. A Dortmund inkább a védekezésre rendezkedett be, de ilyen nyomás mellett várható volt, hogy valamikor bejuttatjuk a labdát. Nagyon boldogok vagyunk.
Robert Lewandowski: Tudjuk, hogy az első 15-20 percben nem játszottunk jól, de a második bekapott gól után tudtuk, hogy mennünk kell előre és gólokat kell szereznünk. A második félidőben irányítottuk a meccset, és azt mondtuk – ‘come on boys, meg kell próbálnunk újabb gólt szerezni’, kellett a három pont. Megcsináltuk és mindenkinek megmutattuk, hogy az első helyen akarunk maradni.
Edin Terzic, a Dortmund edzője: Szuperül kezdtünk és rosszul fejeztük be, a Bayern nagyon törekedett a mérkőzésen. Volt egy pont a 24. percben, amikor megszerezhettük volna a harmadik gólt, később is növelhettük volna az előnyt. Ezután viszont a Bayern óriási nyomást fejtett ki, állandóan jöttek a beadások a tizenhatosunkra – ezeket nem tudtuk mindig megakadályozni, a labdaátvételek során sem tudtuk őket zavarba hozni. Rengeteget kellett nyomoznunk a labdát, nem tudtuk enyhíteni a nyomást, a végén már akkora lett, hogy üres kézzel mehetünk haza. A 3-2 előtt szerintem világos szabálytalanság történt, de elég szakértő van a stúdiókban, nekik kell értékelniük. Sajnos el kell fogadnunk.
Marco Reus: Jól kezdtük, vezettünk is 2-0-ra, de túl passzívak lettünk. Nem voltak meg bennünk azok a letámadások, mert túl mélyen védekeztünk és keveset birtokoltuk a labdát. A végéig szorosan tartottuk a mérkőzést. A 3-2 előtt én egyértelmű szabálytalanságot láttam, legalábbis a padról úgy nézett ki. Őszintén szólva, ha a Bayernt érte volna ez a szabálytalanság, 100 százalék, hogy befújják. Ez van. Nem akarom azt mondani, hogy bónuszt kaptak, de nekik lefújták volna.
Emre Can: Összességében nem voltunk ma annyira jók – jól kezdtünk, de feladtuk a focizást. A Bayern jól csinálta, a világ egyik legjobb csapata, de nekünk, akik a pályán vannak bátrabbnak kell lennünk. Nem jól futottuk be a területeket, ez hiányzott ma.