Interjúk és nyilatkozatok

Musiala döntött, német válogatott lesz – „A müncheni légkör jót tesz nekem”



Jamal Musiala bejelentette, hogy a jövőben a német, és nem pedig az angol válogatott mezében fog pályára lépni. A Bayern BL-történelmének legfiatalabb gólszerzője a Sportschaunak nyilatkozott a döntésével kapcsolatban.

▪ „Németországért és Angliáért is dobog a szívem és ez így lesz a továbbiakban is. Nagyon sokat gondolkodtam, a megérzésemre hallgatva végül az a megfelelő döntés, hogy Németországért fogok játszani. Nehéz döntés volt.”

▪ „Németországban születtem és itt kezdtem el focizni, de Angliában nőttem fel és sok barátom van ott még mindig. Londonban jártam iskolába és a Chelseanél is sikeres időszakot töltöttem el – nagy hangsúlyt helyeztek a technikára és arra, hogy szabadon játsszak, ez befolyásolta a játékomat is. Ha nem lett volna az angliai időszakom, akkor nem az a játékos lennék, aki most vagyok.”

▪ „Eleinte hallották az akcentusomon, hogy Németországból jöttem – most angol akcentussal beszélem a németet. Két kultúrát egyesítettem és két szív dobog bennem.”

▪ „Nehéz megmondani, hogy a Bayern nélkül melyik nemzetet választottam volna. A Chelseaben eltöltött nyolc évem után a Bayern által egy új lehetőség adódott számomra. Egy olyan esély, amellyel a szülőhazámban, a világ jelenlegi legjobb klubjában, sok legmagasabb szintű válogatott játékossal együtt focizhatok és kötődhetek ismét Németországhoz. Rövid időn belül óriási megbecsülést és bizalmat, támogatást kaptam a csapattársaimtól és az edzőimtől. Különösen örülök, hogy úgy játszhatok, ahogy jól érzem magam: cselezhetek, belemehetek az egy az egy elleni párharcokba.”




▪ „Nagyon jó és őszinte megbeszélésem volt Joachim Löw-vel. Münchenben találkoztunk és egy nagyon világos koncepciót vázolt fel elém. Löw és Bierhoff úr nagyon érdeklődtek irántam, meg akarták érteni a motivációmat és emberként is meg akartak ismerni engem. Lenyűgöző volt, hogy mennyire jól informáltak voltak, remekül elemezték a játékstílusomat, az erősségeimet, a gyengéimet. A középpálya támadó részén látják a pozíciómat, értékelik a képességeimet. Herr Löw, Herr Bierhoff, Hansi Flick és a Bayernes csapattársaim is pozitív részt vállaltak a döntésemből.”

▪ „Lenyűgöző volt, amikor olvastam, hogy Gnabry, Neuer és Kimmich nyíltan beszélnek rólam és dicsérnek engem. Óriási tisztelettel állok a teljesítményük és a személyiségük előtt. Manuel a kapitányunk, nap mint nap rengeteget tanulok tőle. Joshua, Thomas, Lewa és a többiek remek fogadtatásban részesítettek, megkönnyítették a kezdetet számomra. Hansi Flick is folyamatosan bíztatott, hogy a saját döntéseimet hozzam meg. Ez is bizonyította, hogy jó helyen és a jó csapatban vagyok.”

▪ „Örülök, hogy meghoztam a döntést. Mindegy mikor hoztam volna meg, soha és semmiképp sem lett volna egyszerű. Nagy megtiszteltetés, hogy két ilyen nagy futballnemzet számára is meggyőző voltam.”

▪ „Nagyszerű álom lenne EB-meccset játszani Münchenben, tavasszal mindent meg is teszek azért, hogy jó teljesítménnyel ajánljam be magam. Természetesen a 2022-es VB és a 2024-es németországi EB is világos cél számomra, feltétlenül ott akarok lenni. Egy focista számára nincsenek ennél nagyobb sorozatok – már gyermekként is erről álmodtam.”

▪ „Nagyon jól érzem magam Münchenben. London egy nagyon sokoldalú, mágikus város, mindig történik valami. München viszont más – nyugodtabb, szívélyesebb. Az emberek sokkal lassabban közlekednek, a város nyugalmat és elégedettséget sugároz, ezáltal az emberek is kiegyensúlyozottabbak és barátságosabbak. Idegen emberek köszönnek rám. A müncheni hangulat nagyon jót tesz az elmémnek.”

Musiala döntött, német válogatott lesz – „A müncheni légkör jót tesz nekem”
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top