Pár hete még egy párt alkottak Jerome Boatenggel, kedden elhunyt a német játékos egykori barátnője, Kasia Lenhardt.
A 25 éves modellt tegnap este találták holtan a berlini otthonában – az idegenkezűség gyanúját kizárta rendőrség. 15 hónapig voltak együtt.
Kettejük nyílt kalamajkája február 2-án kezdődött, Boateng akkor egy BILD-nek adott nyilatkozatában ismerte el, hogy szakított a barátnőjével, majd később az instagramon üzent a követőinek.
„Ahogy az a médiából már ismert, befejeztem a Kasia Lenhardttal való kapcsolatomat – az útjaink külön folytatódnak tovább. Ez a családom számára és nekem is sajnálatos, de ez az egyetlen helyes megoldás. Meg kellett tennem ezt a lépést, le kellett zárnom ezt a dolgot. Elnézést kérek mindenkitől, akit megbántottam – különösen az egykori barátnőmtől, Rebeccától és a gyermekeinktől. Én is csalódtam magamban. Egy férfinak felelősséget kell vállalnia és a családja érdekében kell cselekednie, én is ezt teszem most. Minden jót kívánok Kasiának.”
Később jött a válasz a nőtől, szintén instagram sztoriban. Először még ördögként nevezte Jerome-ot majd ezt később törölve az alábbit írta:
„Én fejeztem be a kapcsolatunkat. A hazugságaid és a folyamatos hűtlenséged jól illik a Bildbe (képbe). Minden jót!”
Boateng később szintén a BILD felkeresésére foglalt állást az ügyben és jobban részletezte a korábbi kiírását:
„Sajnálom, hogy így félrementek a dolgok, de a saját és a családom biztonsága érdekében így kellett történnie. Már nem vagyunk együtt. A valóság az, hogy soha nem akartam ezt a kapcsolatot Kasiával – egoista voltam és sok hibát vétettem. Bocsánatot kérek mindenkitől, akit megsértettem, főleg az egykori barátnőmtől, Rebecca Silverától és a gyermekeimtől. Szégyellem magam és csalódtam magamban. Habár Kasiát beengedtem az életembe és hűtlen voltam Rebeccához, továbbra is az exemet szerettem és nem akartam elveszíteni a családomat. Cserben hagytam őket. De férfiként felelősséget kell vállalnom a tetteimért és el kell mondanom az igazságot. Kasia a barátnőm lett, de folyamatosan fenyegette és tönkretette a családomat. Úgy döntöttem, hogy vele maradok és megpróbálom, hátha sikerül. Azzal, hogy nyilvánosságra is hoztuk, Kasia került nyomás alá. A kapcsolatunk alatt gyakran fenyegetett, hogy tönkretesz, de nem csak a karrieremre utalt ezzel, hanem arra is, hogy eléri, hogy ne láthassam a gyerekeimet. Azt mondta, hogy azt fogja állítani, hogy megvertem őt, mert tudta, hogy a gyerekeim anyja is ezzel vádolt meg. Fel is kereste őt, mondta neki, hogy segít neki a bíróságon – csak azért, hogy tönkretegyen engem.”
Az üzengetések nagy port kevertek, ugyanis a nő, meghazudtolva Jerome állítását folyamatosan azt bizonygatta, hogy ő szakított a focistával, később egymás privát beszélgetéseit is közzétette az instagram sztorijaiban.
Boateng azt is elmondta, hogy a híres modell masszív alkoholproblémákkal küzd – pár héttel ezelőtt össze is törte Jerome egyik kocsiját. Jerome lenyilatkozta: reméli, hogy Kasia megkapja azt a segítséget, amire szüksége van. Minden jót kívánt neki és miután elmondta az igazságot, szeretné végre visszakapni a szabadságát és nem akar tartani a bosszútól.
Kasia instagramon megüzente Boatengnek, hogy vissza fog vágni ezekért a megaláztatásokért, ugyanis soha nem érezte magát ennyire kihasználva és becsapva. Kasia mellett természetesen a barátnője is kiállt, szerinte Boateng hazugságokkal állt elő…
Később Boateng exe, Rebecca is kommentálta a dolgot: örült, hogy felszínre került az igazság és Boateng is elismerte a hibáját, visszafogadni azonban nem fogja őt – Boa korábbi barátnője Kasiát is megfenyegette azzal, hogy kiteregeti mindenét, többek között privát beszélgetéseket, hangüzeneteket, mindent ami a rendelkezésére áll, – később aztán a chatbeszélgetés tanúbizonysága alapján egyetértésre került a két nő, szerintük mindenért Boateng a felelős.
Hansi Flick a Bayern szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Boateng visszatér Németországba és kihagyja a Klub VB döntőt is. A rendőrség gyanúja szerint Kasia öngyilkosságot követett el.