Klubvilágbajnokság

Flick: Boldog vagyok, hogy a Bayernnél dolgozhatok / Mi akarunk lenni a világ legjobb csapata

Az útról és a felkészülésről: Nem ez a legjobb felkészülésünk, az biztos. De végsősorban itt vagyunk és nem fogunk kifogásokat találni. Természetesen jobb lett volna, ha mozoghattunk volna egy kicsit, de az irányelvek miatt ma délelőtt csináltuk azt, amit tegnapra terveztünk. Délután lesz egy záróedzésünk, ahol felkészítjük a csapatot a holnapi meccsre.

Az Al-Ahlyról: Olyan folyamatok zajlanak, mint minden meccsünknél. Van egy elemzési részlegünk, akik felkészítenek bennünket az ellenfélre, mi pedig az utolsó felkészítés során adjuk át a csapatnak amit akarunk. Az Al-Ahly egy olyan csapat, amely a játékra fekteti a hangsúlyt és kombinatív támadójátékkal operál. A szélsővédőik is nagyon támadó felfogásúak. Nemrégiben ismertem meg az edzőjüket, ő is lenyűgöző. Folyamatosan tovább akarja fejleszteni a csapatát.

A taktikáról: Természetesen megvan a saját elképzelésünk, amivel akarunk játszani, ez sok eredményes mérkőzést hozott már a konyhánkra. Elsősorban a saját játékunkat akarjuk érvényesíteni – de mindig fontos, hogy az ellenfélre is figyeljünk és egy-két dologban alkalmazkodjunk hozzájuk. Így lesz ez holnap is.



Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „HERBERT HAINER arról, hogy a csapat pár órás késéssel indulhatott Katarba BAYERN SZEKTOR „Minden bosszúság ellenére elÅ‘re tekintünk. Mi vagyunk a Bayern, nem hagyjuk, hogy megzavarjanak minket a célunk felé vezetÅ‘ úton. Ahogy a játékosainkat ismerem, motivációként használják fel az utat, hogy ismét felülkerekedjenek magukon hallottam hogy remek volt a hangulat a fedélzeten. Történelmet akarunk írni a hatodik címmel."”

Kattints a képre és kövess minket instagramon.

A Klub-VB-ről: Feltétlenül azt akartuk, hogy meg legyen rendezve, meg is akarjuk nyerni ezt a tornát. Tudjuk, hogy ez egy bizonyos terheléssel jár, de motiváltan akarunk nekivágni és a hatodik címmel akarjuk megkoronázni a kiemelkedő szezonunkat. A tegnapi út már a múlt – nem volt szép, de előrefelé tekintünk. A csapatnak mozgósítania kell az összes energiáját, hogy egy holnapi győzelemmel bejussunk a döntőbe.

Nézhetik-e a srácok az éjjeli SuperBowlt? Pont ma mondtam nekik – minden játékos felelőssége, hogy tudjon teljesíteni – ők tudják, hogyan akarják feltölteni az akksijaikat. Bízom a csapatban, van egy nagy, közös célunk.

A sikervágyról: A labdarúgásban célokat tűz ki az ember, majd folytatja tovább a munkát. Mi öt címet nyertünk, de azt mindenki látja, hogy a csapat és az edzői stáb is meg akarja tenni a következő lépcsőfokot. A siker egy folyamat, mindannyian ezen vagyunk. Nagyon jó a mentalitásunk. A csapat nagyon profin fogadta az ideutat, szembe akar nézni a következő céljával.

A Bayern a világ legjobb csapata? Boldog vagyok, hogy a Bayern Münchennél, egy szuper csapattal dolgozhatok. Hogy ki a világ legjobb csapata, azt a turné után meglátjuk. Az a célunk, hogy mi legyünk azok.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top