Bajnokok Ligája

“Dárdai csapata a pálya összes négyzetcentiméterén küzdött” – Reakciók: Hertha 0-1 Bayern



A Bayern péntek este 1-0-ás idegenbeli győzelmet aratott a Hertha otthonában – a meccs után röviden Brazzo, Flick, Müller, Dárdai és Khedira is értékelte a látottakat.

Hasan Salihamidzic: A Hertha egy jó csapat, néha jól kontráztak, de szerintem megérdemelten győztünk. Kingsley jó meccset játszott – kereste az egy az egy elleni szituációkat és ha egy kis szerencsével is, de ez meghozta az eredményét. A második félidőben voltak labdavesztéseink, a vége előtt Cunha helyzetét sem engedhetjük meg magunknak. Elvétettünk egy büntetőt, ezt se feledjük. A három pont miatt összességében elégedettek vagyunk.

Hansi Flick: Az első félidő nehéz volt – labda nélkül is voltak szakaszaink, de a csapat jól végezte a dolgát. Az 1-0-át a végéig kivédekeztük, ezért elégedett vagyok. Győzelemmel akartunk Katarba utazni, szép útunk lesz. Goretzka és Martínez esetében napról napra figyeljük az eseményeket, Leonnál jobban néz ki a dolog, Javi a második meccsen talán velünk lehet.




Thomas Müller: Amikor bemelegítésnél megnéztük a gyepet, éreztük, hogy kiélezett meccs lesz. Dárdai Pál csapata a pálya összes négyzetcentiméterén küzdött, látszott az elkötelezettség rajtuk. Volt lehetőségünk további gólokat szerezni, de nem lehet minden meccsen gálázni – az viszont feltűnt, hogy egyre többször hozzuk le kapott gól nélkül a mérkőzéseket. Ebben közrejátszik, hogy jobban védekezünk mélységben, de természetesen a szerencse is – valamint ott van még Manuel is. Sorozatbeli öt győzelmet arattunk és már várjuk a klubvilágbajnokságot. Meg akarjuk koronázni a Bajnokok Ligája-győzelmet.

Dárdai Pál: Mindent láttunk a pályán, amit elterveztünk, ezért senkit nem veszek elő. Megvoltak a lehetőségeink, néha többet birtokoltuk a labdát és jól használtuk ki a területeket. Ha továbbra is így játszunk, mellénk áll a szerencse is.

Sami Khedira: Nagyszerű érzés volt ismét ott lenni a keretben és tudni, hogy szükség van az emberre. Örülök, hogy itt lehetek, de az eredménnyel nem vagyok megelégedve – hiányoztak a gólok és a hidegvérűség. A harmadik percben és röviddel a vége előtt is voltak nagy lehetőségeink. Ismertük a Bayern gyengeségeit. Ha így dolgozunk és játszunk, akkor az elkövetkezendő hetekben jönnek a pontok is.

Meccs uátn a bajorok megindultak Doha felé.

“Dárdai csapata a pálya összes négyzetcentiméterén küzdött” – Reakciók: Hertha 0-1 Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top