A Kiel elleni 2-2-es rendes játékidő után, büntetőpárbajban elbukott meccset követő nyilatkozatok.
Hansi Flick: Természetesen ez egy sokk. Nagyon csalódottak vagyunk, meg akartuk védeni a triplát. Összességében apróságok döntöttek ma, de a csapat végülis jó morált mutatott. Mi határoztuk meg a játékot, ez volt a célunk. Annál bosszantóbb, hogy az utolsó másodpercekben kiegyenlítettek ellenünk. Gratuláció a Kielnek. A meccset egy igazi kupaküzdelemmé varázsolták és lelkesen játszottak. Túl kell tennünk magunkat ezen és jobban kell végeznünk a dolgunkat. Nem kifogás, hogy túl sok meccsünk van és túl kevés szünetünk van. Megmutattuk, hogy 120 percig is tudjuk tartani a tempót. Szervezettebben kell védekeznünk és ismét nagyobb nyomást kell kifejtenünk a labdára, biztosítani kell a védekezésünket. Meglepetés volt, de ezért kupa a kupa. A Kielnek kiváló kapusa van, remekül védett. A büntetőknél előfordulhat a hiba, ezért nem hibáztatom Rocát.
Thomas Müller: Az a helyzet, hogy kikaptunk az esélytelennek tartott Kiel ellen. Ha hülyén is hangzik, a szerencse ma nem igazán mellettünk állt. Az első félidőben egész jól éreztünk magunkat, tisztességes focit játszottunk. Voltak jó gólszerzési lehetőségeink, jól kombináltunk és lényegesen többet voltunk játékban. Leroy gólja után mindkét részről akadozóbb volt a játék, majd jött a szél és a hó, ami nekem nem annyira tetszett. A kieliek mindent, ami bennük volt beleadták. Jól csinálták, az utolsó pillanatokban vállas-fejesgóllal egyenlítettek. Talán rosszul védekeztünk, ezt még elemezni fogjuk. A hosszabbításban jobb volt az erőnlétünk, játékban is felülmúltuk őket. Azzal nem vádolhatnak minket, hogy lárifári hozzáállással ajándokoztuk volna el a meccset, de a kiesés brutális, a karrierem során még soha nem fordult ez elő ilyen korán.
Ole Werner, a Kiel edzője: Ez egy kivételes élmény mindannyiunk számára. Nem minden nap fordul ez elő, még sokáig emlékezni fogunk rá. Okosan védekeztünk, illetve van egy jó kapusunk. Elől is olyan szituációkba kerültünk, ahogyan azt elképzeltük – pékldául az 1-1-nél. Ha nálunk volt a labda, bátrak voltunk és szerintem ez volt a kulcsa, hogy megvetettük a lábunkat ezen a mérkőzésen.
Fin Bartels, a Kiel támadója: Közösen, csapatként sikerült továbbjutnunk. Természetesen a Bayern ellen vannak olyan szakaszok, amikor nagyon mélyen védekezik az ember. Az 1-1 után magabiztosabbak lettünk és hittünk abban, hogy képesek vagyunk óriási meglepetést elérni. A büntetőrúgások előtt megbeszéltük, hogy az összeset bevágjuk. Semmit sem veszíthettünk. Természetesen volt egy kis szerencsénk is.