Átigazolási hír

Musiala profiszerződést kap – “Egy nap talán Messivel és Ronaldoval említik egy lapon”

KÉP: BUNDESLIGA


A német Sky Sport információi szerint Jamal Musiala, a Bayern felfedezettje és Hansi Flick egyik kedvenc játékosa egy 2025-ig szóló profiszerződést ír alá februárban a müncheniekkel.

Max Bielefeld szerint az alapvető egyezség már megszületett, de van még egy pár dolog, amit február végéig tisztázniuk kell a feleknek – optimisták, hogy ez sikerülni is fog. Egyes sajtóhírek szerint Musiala – aki 16 profi tétmeccsen pályára lépett már idén – az új szerződés értelmében körülbelül bruttó 6 millió eurót tehet majd zsebre.

FC Bayern: Jamal Musiala im Visier des FC Liverpool - FC BAYERN MÜNCHEN - SPORT BILD

Musiala a Bundesligában 11 meccsen összesen 328 percet töltött a pályán, ezalatt három gólt szerzett, azaz átlagban 108 percenként volt eredményes. Az angol U21-es válogatott játékosát 2013 és 2016 között Andrew Martin edzette – a Skynak adott nyilatkozatában beszélt Musialáról:

“Ez egyszerűen csodálatos, szinte irreális. Soha nem kételkedtem benne, de meglepett, hogy milyen gyorsan mentek a dolgok. Európa bajnokcsapatánál játszik, néha kezdőként, de legtöbbször be lett cserélve – ráadásul gólokat is szerez. Nagyon gyorsan fejlődik. Nem lepett meg, mert megvan a tehetsége hozzá, de nagyon rövid idő alatt érvényesült és őrületesen örülök is neki. Világklasszis lehet, jó úton tart efelé. Talán egyszer egy lapon említik Messivel és Ronaldoval.”




Bayern Munich set to offer England starlet Jamal Musiala bumper new contract with Liverpool, Manchester United and Man City circling

Egy korábbi ifiedzője, Branko Milenkovski is nyilatkozott:

“Edzéseken mindig gázt adott, nagyon koncentrált volt és hallgatott a tanácsokra. Mindig azt akarta megvalósítani, amit mondtak neki. Sokkal gyorsabban fejlődött, mint a csapattársai. Musiala egy nagyon nyugodt, félénkebb srác.”

Jamal jelenlegi ifiszerződése 2022-ig szól a Bayernhez.

Musiala profiszerződést kap – “Egy nap talán Messivel és Ronaldoval említik egy lapon”
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top