Bundesliga

Flick: Goretzka kidőlt, Kimmich hétvégén talán velünk lehet, Dantas januártól játszhat



Hansi a szerda esti, Wolfsburg elleni meccs kapcsán tartott sajtótájékoztatót.

Kimmich és Goretzka állapotáról: Joshua esetében megvárjuk az elkövetkezendő napokat, de jól néz ki a dolog. A holnap miatt még nem beszéltem vele, de szerintem nem téma, azt pedig majd közösen döntjük el, hogy a hétvégén ott lehet-e velünk. Az érzelem ebben az esetben nem jó tanácsadó. Goretzka holnapra kidőlt.

A bajnoki küzdelemről, illetve a Wolfsburg és Leverkusen elleni mérkőzésekről: Több klubnak is van olyan jó kerete, amellyel képes a Bundesligában eredményesen játszani – ezt mutatja a szoros tabella is. Nem tudunk a múlton változtatni, de ezen a két mérkőzésen minden a saját kezünkben van. Feltétlenül győzni akarunk, komoly pontok lennének.

A Wolfsburgról: Oliver Glasnernek jó elképzelése van a labdarúgásról és jól is valósítja ezt meg a csapata. Volt elegendő idejük felkészülni. Nagyon eredményesek és mohók a gólra. Mindkét meccs fontos lesz számunkra, olyan akadályok, amelyeket át akarunk ugrani – lehetőleg három ponttal fog sikerülni.

Tiago Dantasról: Januártól játszhat, ezután opciót jelent számunkra is. Jó fejlődésen megy keresztül. Jelenleg sérült, kapott egyet a bokájára. Ha a profiknál is bizonyíthat, az nagy lépést jelent majd számára.

Az elvárásai Sané iránt: Leroy is úgy látja, hogy van még út felfelé. Hatalmasak a kvalitásai, minden támogatást és időt megkap, amire szüksége van. Azt hiszem fontos, hogy az összképet lássuk: komoly sérülés, új csapat, új játékstílus, folyamatosan sérült volt, az edzések általi automatizmusok is hiányoznak. Az új játékosoknak nem egyszerű, nekünk is fejlődnünk kell. A héten kihasználtuk, hogy csináljunk valami újat, reméljük, hogy mindkét meccsen jól fog működni.




A téli szünetről és az utazásokról: A játékosok tudják, hogy betartjuk a fennálló szabályokat. Ezalól nincs kivétel. A játékosok nagyon jól tudják, hogy mit szabad és mit nem.

Miért veretlen a Wolfsburg? A középpályán van két játékerős emberük, Arnold és Schlager, imponál ahogyan teljesítenek. Látják a mélységeket és nagyon jól építik a játékukat. Weghorst személyében az övék a Bundesliga egyik legjobb támadója. Szeret gólokat szerezni, a testalkata is megvan hozzá, jó fegyver a farkasok számára. Brekalo is nagyon jó a szélen – jól fejt ki nyomást és kényszeríti hibákba az ellenfelet, labdaszerzésből pedig nagyon gyorsan tudja megjátszani a labdát – ez is Glasner ötlete. Ezenkívül pontrúgásoknál is sok lehetőség áll rendelkezésükre. Óvatosnak kell lennünk.

Coman fejlődéséről: Ha Kingsley élvezi a focit, őrületesek a kvalitásai és jelenleg is ez az eset áll fenn. Jó hozzáállású támadóként tekintek rá. Magával ragadja a társait és mindig a rendelkezésükre áll – nem csak a pályán, ő egy csapatjátékos. Jók az arányai, ezért megérdemli a dicséretet.

Lewandowskiról: Jó lenne, ha a Wolfsburg elleni meccsen elő tudná hívni a világ legjobbjához méltó teljesítményt. Világos, hogy a csütörtöki FIFA-gálán ez lesz az álma. Nem volt idén olyan játékos, aki jobban megérdemelné ezt nála. Mindannyian örülnénk, ha csütörtökön rá esne a választás.

Az év edzője választásról és a karácsonyról: Csakúgy mint mindig, ezúttal is a családommal ünneplek, megpróbáljuk betartani a korlátozásokat. A választás számomra másodrangú, most a Wolfsburg elleni meccsre koncentrálok. Bielsa egy toptréner, Kloppo kvalitásairól sem érdemes beszélnük, ő is egy abszolút csúcsedző.

A félidei összképről: Sok meccsünk lesz még, a jelenlegi állás csak ideiglenes. Óriási kvalitásokkal rendelkezünk, képesek vagyunk a Wolfsburgot és a Leverkusent is megverni. Mindkét meccsre koncentrálunk, a lehető legtöbb pontot be akarjuk gyűjteni. Pozitívan tekintünk előre és mindent beleadunk, amink van.

Flick: Goretzka kidőlt, Kimmich hétvégén talán velünk lehet, Dantas januártól játszhat
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top