Bundesliga

„Tudunk ennél jobban is játszani / Nehéz szezon lesz” | Reakciók: Union 1-1 Bayern



Az Union Berlin elleni 1-1-es döntetlent követő nyilatkozatok az fcb.de-ről.

Hansi Flick: Az első percekben nem voltunk úgy ott a pályán, ahogyan azt elterveztük. A bekapott gólnál kétségtelenül jobban is tudunk védekezni. Ha már az első helyzetük veszélyes, akkor a magunkba vetett hit sem akkora. Inkább a biztos és magas passzokra mentünk, ezzel nem voltam annyira elégedett, megbeszéltük a szünetben is. Bátrabban akartunk játszani és a második félidőben jobban ki akartuk használni a területet, létszámfölénybe akartunk kerülni. A második félidővel elégedettebb voltam. Ennél mindenképp tudunk jobban is játszani. Az volt az elképzelésünk, hogy nyomás alá helyezzük az ellenfelet, de nem tudtuk úgy megvalósítani, ahogy akartuk. Nehéz szezon lesz, ezt tudtuk előre. Most ügyelnünk kell arra, hogy levonjuk a pozitívumokat a jelenlegi helyzetből és jobbak legyünk abban, ami nem annyira jó.

Manuel Neuer: Egy-két szituációban nem nézett ki annyira jól a dolog, gólhelyzeteket engedtünk nekik. Lehetett volna szerencsénk is és a végén győzhettünk volna. Rögzített szituáció által bármikor képes az ember gólt szerezni, de túl sok kontralehetséget alakítottak ki. Erre oda kell figyelnünk az elkövetkezendő meccseken. Az Union egy nehezen átjátszható csapat. Kapusként idegesítő, ha gólokat kap az ember…

 

Thomas Müller: Az előző meccseken gyakran kerültünk hátrányba, ma is elég gyorsan sikerült. Az Union párharcerős volt és emberfogással játszott, főleg az első 20 percben nehezítették meg az életünket. De folyamatosan próbálkozni kell, hogy felálljunk – a minőség megvan bennünk, mentálisan is jók vagyunk, de természetesen előfordul, hogy ez a győzelemhez nem, csak egy döntetlenre elég. A saját elvárárásunkhoz képest ez elég kevésnek tűnik.

Urs Fischer, az Union edzője: Megvolt a lehetőségünk a győzelemre. Túl pontatlanok, nyugtalanok voltunk, nem voltunk következetesek a befejezésnél. Másrészről mi is kikaphattunk volna, úgyhogy végülis elégedett vagyok az egy ponttal.

Christopher Trommel, az Union játékosa: Ha a vége előtti lehetőségre gondolunk, amikor Andy Luther óriásit védett, akkor igazságos döntetlenről beszélhetünk. Az első félidőben volt egy pár helyzetünk, de a Bayern ellen játszottunk – tudjuk, hogy háromnaponta van egy mérkőzésük. Nagyon jó teljesítmény volt ma tőlünk.

„Tudunk ennél jobban is játszani / Nehéz szezon lesz” | Reakciók: Union 1-1 Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top