Bundesliga

Hansi: A bajnokok készen állnak, ha komoly tétmeccs vár rájuk / Nagyra tartom Nagelsmannt



Flick a közvetlen üldöző Leipzig elleni bajnoki rangadót megelőzően válaszolt az újságírók kérdéseire.

Nagelsmannról és a Lipcséről: A Leipzig nagyszerű fejlődésen ment keresztül, ott voltak a Bajnokok Ligája elődöntőjében is. Ez az edzőhöz vezethető vissza. Amikor Hoffenheimbe kerültem, már tudtam, hogy Julian egy topedző, ezt bizonyítja most Lipcsében is. A csapata nagyon változatos focit játszik, gyorsan támadnak és jól fejtenek ki nyomást az ellenfélre. Nagyra tartom ezt a játékstílust, csakúgy mint az edzőjüket – miattuk tartanak ott, ahol. Meghatározó lehet, hogy készen álljunk többet beleadni, mint a Lipcse.

A személyi helyzetről: Alphonso Davies velünk edzett, de holnap még nem játszik. Kivárjuk milyen a terhelhetősége, de szerdán már talán egy kicsit pályára küldhetjük őt. Rajta kívül Tolisso és Kimmich nincs a fedélezen, a többiek igen. Ez egy jó jel, főleg ebben a szezonban.

Sanéról: Ismerni kell a hátteret – Leroy komoly sérülésen van túl és a Hoffenheim ellen is sérülést szenvedett. Saját tapasztalatból tudom, hogy teljesen normális dolog, ha időre van szüksége az embernek. Amit viszont az edzésen láttam tőle, az tetszik, jól fejlődik. De azt továbbra sem tudom megmondani, hogy játszani fog-e holnap.

A meccsről: Ezek a csúcsmeccsek mindig különlegesek. A bajnokok mindig készen állnak, ha komoly tétmeccs áll előttük, ezért azt várom a csapatomtól, hogy bizonyítsák: jobban tudnak játszani az elmúlt hetekben látottaknál. Az a célunk, hogy itthontartsuk a három pontot – fontos győzelem lenne.




A védekezésről: Ha nem vesszük figyelembe azt a két meccset, amelyen a Hoffenheim és a Hertha ellen hét gólt kaptunk, akkor mindjárt másképp néz ki a dolog – de természesen nem vagyunk elégedettek. A magas letámadásunk miatt van, és talán azért, mert egy méterrel lemaradunk. Az elmúlt meccseken hiányzott a frissesség is, csapatként nem védekeztünk jól – az ellenfél így területekhez jutott. A Lipcse egy topcsapat és kihasználhatja ezt, erre számítunk.

Musialáról és Arrey-Mbi-ről: Ne feledjük, hogy Bright középsővédő. Madridban a szélen játszott, mert nem volt sok lehetőségünk. Rajta múlik – mi megadjuk a támogatást, hogy tanuljon. Ebben a csapatban minden fiatal játékosnak élvezet velünk játszani és edzeni. Sokat elleshetnek, viszont nyitottnak és motiváltnak kell lenniük, hogy topjátékosok legyenek.

A topmeccseken mutatott jó teljesítményről: Vitathatatlanok a kvalitásaink, de ez csak akkor igaz, ha csapatként lépünk pályára – védekezőleg és támadólag is. Ott kell lennie az akaratnak, hogy támogassuk a másikat – szükség van erre a mentalitásra, hogy ezeket a meccseket megnyerjük.

Kimmichről: Ma már 60 percet edz. Nem akarjuk túlterhelni, napról napra aprólékosan dolgozik a visszatérésen. Nincsenek panaszai, ezért nagyon jól haladunk, a mentalitása és a hozzáállása kiemelkedővé teszi őt. Nem akarjuk elkapkodni, de várjuk, hogy ismét velünk legyen.

A karácsonyi pihenőről: Két hetünk van még addig, egy pontot sem akarunk odaajándékozni – meccsről meccsre és edzésről edzésre gondolkozunk. Ha 19-én, Leverkusenben lefújják a meccset, lesz időnk pihenni. Adni fogunk a csapatnak 8-9 napot, amit abszolút meg is érdemelnek – addig viszont teljesíteni kell.

Hansi: A bajnokok készen állnak, ha komoly tétmeccs vár rájuk / Nagyra tartom Nagelsmannt
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top