Megállás nélkül pörögnek tovább az események és a szombati, Werder Bremen elleni döntetlent követően most újból kesztyűt stoplist húz a Bayern München. Az ellenfél pedig nem más, mint a Bajnokok Ligája előző fordulójában meglátogatott RB Salzburg, amelynek keretében ezúttal is ott van a fiatal magyar sztár, Szoboszlai Dominik.

A csapatokról

A válogatott szünet előtti, november 3-i BL-játéknapon a Bayern München 6:2 arányban verte meg a Salzburgot. Az Ausztriában lejátszott mérkőzés óta Szoboszlaiék elvesztették hatmeccses győzelmi sorozatukat az osztrák Bundesligában (Rapid Wien, 1-1), sőt, már veretlennek sem nevezhetik magukat, hiszen most szombaton a Sturm Graz aratott 3-1-es győzelmet felettük. Az amerikai edző, Jesse Marsch csapata ráadásul bővelkedik a hiányzókban is: sérült a Bayern ellen gólt szerző Okugawa és a Transfermarkt által 20 millió euróra taksált Patson Daka is, aki a bajnokságban eddig hat gólt szerzett. Rajtuk kívül még három játékos nem utazott Münchenbe a csapattal, hiszen ők is kidőltek a sorból.

Az RB Salzburg egy ponttal szerénykedik az A jelű kvartett utolsó helyén, igaz, több gólt szereztek, mint a második és a harmadik helyen álló Atlético és Lokomotiv Moszkva (4-4), hisz eddig mindhárom csoportellenfél kapujába kétszer találtak be. A nem túl jól kinéző forma alapján e sorozat megszakadására és sokgólos bajor győzelemre lehet számítani, hiszen a Bayern Hansi Flick irányítása alatt – ahogy már megszokhattuk – igencsak lehengerlő teljesítményt nyújt, ha arra szükség van. Ha ez sikerül, akkor a Bayern 15. sorozatbeli győzelmét húzhatja be a Bajnokok Ligájában, sőt továbbjuthat csoportjából. Ha pedig a Lokomotiv pontot/pontokat rabol az Atlético otthonából, akkor akár bebiztosíthatja a csoport első helyét is.




A Bayern háza táján egyébként felemás a helyzet. Hétvégi, Bremen elleni döntetlene ellenére maradt a Bundesliga első helyén a csapat, illetve jó hírek érkeztek Alphonso Daviesről is, aki már csapattársaival edz, szezon elején szerzett sérülése után először. A keret másik balhátvédje, Lucas Hernández, akit már az első félidőben le kellett cserélni a brémaiak ellen, nem biztos, hogy vállalni tudja a játékot, ráadásul az izomsérülést szenvedő Sarr sem játszhat, illetve kérdéses a hasonló bajokkal küzdő Corentin Tolisso játéka is, aki eddig mindhárom BL-meccsen fontos szerepet kapott és jól futballozott. A koronavírus-fertőzés miatti karantén végett Niklas Süle erőnléte miatt nem játszhat, míg Joshua Kimmich térdsérüléséből igyekszik felépülni.

Hogy hogyan alakul az összecsapás, azt 21:00-tól a Spíler 2-re kapcsolva láthatjátok, élőben!

Nyilatkozatok

Hansi Flick: „Az a célunk, hogy bebiztosítsuk a továbbjutást. Nehéz feladat lesz, a Salzburg jól helyezi nyomás alá az ellenfelét és jól birtokolja a labdát. […] Lucas Hernández esetében reménykedünk, hogy bevethető lehet, Tolisso és Sarr nem épülnek fel a mérkőzésig. A balbekk posztra van több opciónk, de nem fogok nyílt kártyákkal játszani. […] Az alapjátékunk az, hogy kontrolláljuk a játékot, de akkor is tudjuk a dolgunkat, ha nyomás alá helyeznek minket. Megvan a szükséges tisztelet bennünk, felkészültek vagyunk. Tudjuk, hogy nehéz lesz. Meghatározó, hogy minden egyes játékos előhívja a teljesítményét és azt a csapat szolgálatába állítsa. Akkor óriási kvalitásokkal rendelkezünk és nehéz megverni minket.” Bővebben…

Leon Goretzka: „Az odavágón láttuk, hogy milyen kvalitások rejlenek bennük. A neves távozóik is magukért beszélnek – a Salzburg tele van tehetséggel, nem lesz egyszerű a feladat számunkra. Az első meccs nehéz volt, láttuk az ellenfél kvalitásait. A visszavágónál az a jó, hogy elemezhetünk pár dolgot, és ezt meg is tettük. Holnap jobban akarjuk kontrollálni a játékot.” Bővebben…

Jesse Marsch, az ellenfél vezetőedzője: „Ez egy szuper mérkőzés lesz egy top ellenfél ellen egy nagyszerű stadionban. Nagyon várjuk ezt a meccset. Fontos, hogy hozzuk a legjobb teljesítményünket. Láttuk az első meccsen, hogy tudunk játszani ezen a szinten. Kompaktabbnak és fegyelmezettebnek kell lennünk. A Bayern kerete nagyszerű, komoly minőséget képviselnek, de az egész csapatunk bízik az esélyeinkben.”



Előzetes kezdőcsapatok

Bayern: Neuer – Pavard, Martinez, Boateng, Alaba – Goretzka, Roca – Coman, Müller, Sané – Lewandowski

Salzburg: Stankovic – Kristensen, Ramalho, Wöber, Ulmer – Okafor, Camara, Mwepu, Szoboszlai – Koita, Berisha

A játéknap többi mérkőzése

Ma: Atlético-Lokomotiv Moszkva (A csoport, 21:00), ‘Gladbach-Shakhtar (B, 18:55), Inter-Real Madrid (B, 21:00), Olympiacos-Manchester City (C, 18:55), Marseille-Porto (C, 21:00), Ajax-Midtylland (D, 21:00), Liverpool-Atalanta (D, 21:00)

Eddigi továbbjutók: Chelsea, Sevilla, Barcelona, Juventus

Hazai pályán fogadjuk Szoboszlai Dominikékat | Előzetes: Bayern vs. Salzburg
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top