A Bundesliga 8. fordulójában a játéknap előtt kilencedik helyen álló Werder Bremen utazott Münchenbe. A vendégek a találkozó első félidejének végén szerezték meg a vezetést, amelyet a 60. percig tudtak megtartani. Győztes találat egyik részről sem érkezett, így pontosztoszkodással ért véget a 108. észak-déli derbi.
FC Bayern München 1-1 SV Werder Bremen
⚽️ Coman (62′), illetve Eggestein (45′)
Helyszín: Allianz Arena (nézők nélkül)
Játékvezető: Guido Winkmann (Kerken)
Bayern: Neuer – Lucas (Goretzka, 19′), Alaba, Boateng, Pavard – Martínez – Coman (Gnabry, 63′), Musiala (Choupo-Moting, 63′), Müller, Costa (Sané, 63′) – Lewandowski
Werder: Pavlenka – Augustinsson, Friedl, Toprak, Gebre Selassie – Groß, Möhwald (Mbom, 72′) – Bittencourt (Agu, 66′), Eggestein – Sargent, Rashica (Chong, 90+1′)
A mérkőzés elején mindkét csapat nagy iramot diktált. Először a Werder került nagy helyzetbe a 16. percben, ekkor Neuernak kellett két nagy lövést hárítania. A 19. percben le kellett cserélni Lucas Hernándezt, miután egy esést követően megütötte medencéjét. A francia helyére Goretzka állt be, ez pedig azt jelentette, hogy Martínez a védelem közepére lépett hátra, míg David Alabából balhátvéd lett.
A félidő végéig a Bayernnek csak veszélyes beadásai és áltövései voltak, igazi helyzetet Hansi Flick tanítványainak nem sikerült kialakítaniuk. A vendégek azonban igyekeztek elhúzni a kontrákból, igaz, góljukat nem egy ilyen szituáció, hanem Martínez hibája után szerezték. A spanyol a 45. percben veszített párharcot Sargent ellen, aki középre tette, a begurított labdára pedig Eggestein érkezett.
Maximillian Eggestein – 0-1 (45′)
A második játékrész elején akár Rashica jóvoltából kétgólos előnyre is szert tehetett volna a Werder, ám a koszovói támadó elpuskázta a ziccert. Pár perccel később Costa találta el a zöldek felsőlécét. A Bayern ugyan dominált, de sokáig nem eredményesen. A 62. percben azonban jött Kingsley Coman és befejelte a Bayern egyenlítő találatát. A gólja után azonnal lecserélt francia szélső fejére Leon Goretzka ívelte a labdát.
Kingsley Coman – 1-1 (62′)
A lendület nem apadt, szinte tábort vert az ellenfél térfelén a Bayern München. A hajrában Lewandowski és Sargent előtt is akadt helyzet, de egyikük sem tudta begyötörni a győztes gólt. A 84. percben Sané tette középre Choupo-Motingnak, ám a kameruni nem tudta belőni a gyakorlatilag üresen álló kapuba a labdát.
A végén tehát 1-1 pont járt mindkét csapatnak, a Bayern pedig készülhet a november 25-i, Salzburg elleni hazai BL-meccsre.