interjúk és nyilatkozatok

Pizarro: Nem számítottam Flick sikerére

Jelenleg a Bayern München nagykövete, korábban pedig a bajorok és a Werder Bremen hőse volt. Kiről is van szó? Claudio Pizarróról, aki a két csapatban összesen 278 gólt szerzett. Na, de kinek szurkol a perui a klubok találkozója előtt? Erről is beszélt a Bundesliga hivatalos oldalának adott interjújában.

A 8. fordulóban a Bayern München a Brement fogadja. Pizarro karrierje során négy alkalommal igazolt a zöldekhez, ráadásul 153 góllal ő a csapat mindenkori gólkirálya is. Trófeákat viszont a Bayern Münchenben szerzett, szám szerint 16-ot. A 42 esztendős visszavonult labdarúgótól először azt kérdezték, kinek szurkol a szombati összecsapáson.

“Természetesen ez egy nagyon különleges mérkőzés lesz. Mindkét csapatban fociztam, sok barátot szereztem és rengeteg jó emléket őrzök a mai napig. Most a Bayern alkalmazottja vagyok, tehát remélem, hogy jól játszanak és megnyerik a mérkőzést. Ahogy már számtalanszor említettem, imádom a Werdert és akármilyen másik együttessel meccselnek, szurkolok nekik.” – válaszolt Claudio.

A bajnokság weboldala ezt követően pályafutása elejéről kérdezte Pizarrót. A perui 1999-ben igazolt Brémába először, 21 évvel később pedig ugyanott játszotta utolsó mérkőzését is. 2019-ben egy Hertha elleni meccsen az utolsó utáni percekben mentette csapatát döntetlenre találatával, amellyel egyébként a Bundesliga valaha volt legidősebb gólszerzője lett, 40 évesen és 136 naposan.

“Mondtam már sokszor, hogy Bréma olyan, mint a második otthonom. Mindig is hálás leszek a lehetőségért, hogy Európába szerződhettem. Ez volt az a klub, amelyben először fociztam Európában és nyilván sokszor vissza is tértem oda, hisz az emberek rengeteg szeretettel halmoztak el. Mindig nagyon kellemesen éreztem magam ott és azóta is nagyszerű a kapcsolatom a klubbal és a drukkerekkel.”

Werder Bremen: Claudio Pizarro spielt in vier Jahrzehnten! | Werder

A négy korszak: először 1999-től 2001-ig, majd 2008-tól 2012-ig, ezután 2015-től 2017-ig, végül pedig 2018-tól 2020 nyaráig.

“Nagyon meghatározó döntés volt. Azt hiszem, édesapám és én mindent megvizsgáltunk a képviselőimmel, mert volt másik opcióm is, méghozzá a Betis Sevillában, ami valljuk be, kényelmes választás lett volna. Egy nyelv és egy ország, amit mi dél-amerikaiak jobban ismerünk, mint Németországot. Végül azonban a Brement választottam a szüleim miatt, ráadásul a megbízottjaim tudták, hogy a Werdernél hogy mennek a dolgok, fegyelmezettek voltak és igen hamar üdvözöltek is engem. A végén tehát ezt választottuk.” – mondta az 1999-es esztendővel kapcsolatban Pizza.

Mielőtt a csapat nagykövete lett, Pizarro két sikeres időszakot töltött el a Bayern Münchennél. Természetesen erről is beszélt a Bundesligának, illetve arról, hogy ki volt a kedvenc csapattársa.

“Úgy gondolom, hogy a legszebb és a legsikeresebb időszak 2013 volt, amikor tripláztunk. A DFB-kupát, a Bundesligát és a Bajnokok Ligáját is megnyertük. Igazán különleges év volt, egy olyan, amelyet sosem felejtek el. Számomra az egyik legjobb játékos, akivel valaha fociztam, Zé Roberto volt, a brazil, akivel sok éven át játszottam a Bayernben. Ő volt az egyik legfontosabb játékos számomra, hiszen mindig passzolt nekem, hogy gólt tudjak lőni. Mindig is ő marad az egyik olyan csapattársam, aki sokszor lepett meg engem.”




Claudio Pizarro: Zé Roberto lo incluyó en lista de diez mejores delanteros con los que jugó | La República

Zé és Pizza öleli közre Makaayt.

Öt játékos is ott volt a Bayern München csapatában, akik 2013-ban és idén is tripláztak. Pizarro a két keret között vont párhuzamot, amikor arra voltak kíváncsiak a szerkesztők, hogy kik lehettek az idei győzelem kulcsfigurái.

“Szerintem mindenképpen azok, akik 2013-ban is ott voltak. A tapasztalattal, amit képviselnek és a klubnál töltött éveik nagy támogatás lehetett az új és a fiatal futballisták számára. Thomas Müller, Manuel Neuer, Jerome Boateng és Javi Martinez. Számomra ők voltak a Bayern legfontosabb játékosai, akik lehetővé tették az újbóli trplázást. – válaszolt Claudio, aki a mostani keretből Kimmichet emelte ki. – Sosem játszottam vele, csak ellen, viszont volt lehetőségem beszélni vele párszor és rájöttem, milyen szinten profi ő valójában. Amikor meg vagy áldva ezzel a tehetsággel, folyton tanulsz, új dolgokat lesel el, másokat figyelsz meg, analizálod a helyzeteket és mindig előre tartasz, igyekszel fejlődni. Szerintem ez tette őt ilyen fontos játékossá a klubnál és a válogatottban is. Fontosabb szerepet tölt be és növekszik a fontossága a Bayernen belül is.”

Elkezdődik a negyedik Heynckes-éra - Eurosport

Heynckes számára is bűvös a 4-es szám. Ennyiszer nevezték ugyanis ki a Bayern München élére.

Kicsivel több, mint egy éve vette át Hansi Flick az irányítást a Bayern első csapata felett. A beszégetés végén vele kapcsolatban voltak kíváncsiak a kérdezők arra, hogy számított-e arra, hogy Hansi Flick olyan sikert arat, mint amelyet ő élt át Jupp Heynckes irányítása alatt.

“Az igazat megvallva, nem. Nem számítottam rá. Nagyon nagy meglepetés volt és talán azért nem számítottam rá, mert általában az ilyen nagy változásokhoz idő kell. Beszélhetünk az előző edzőkről, viszont ő [Flick] névtelenül érkezett ide a többi potenciális lehetőség közül. És sok pótlásra is volt szükség a keretben, mert sokan távoztak, mint például Ribéry és Robben. Szóval a fiatalokra kellett hagyatkoznia és tőlük arra számítasz, hogy kell egy kis idő nekik, amíg alkalmazkodnak a változáskhoz. Nagyon meglepett és nagyon boldog is vagyok miatta. Azt hiszem, mindenki számára, aki a Bayern családjának a tagja, nagyon különleges érzés volt.”

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

To Top