Bundesliga

Flick: Sané akár kezdhet is – Breitner és Gerd Müller voltak a példaképeim



Hansi Flick a Köln elleni mérkőzés kapcsán tartott sajtótájékoztatót.

A tegnapi edzést kihagyó játékosokról: Tegnap pihentettünk egy pár játékost, de szerintem ma mindenki edzeni fog.

A Kölnről: Minden csapat megpróbálja ellenünk a legjobbját nyújtani. Nincs egyszerűbb motiválni egy olyan csapatot, amely a Bayern München ellen játszik. Harcolni fognak és megmutatják majd a fontos erényeiket – például belefognak menni a párharcokba.

Sanéról és Zirkzeeről: Sané már ott tart, hogy akár kezdőként is pályára léphet. Joshua Zirkzeenek a pihenője során problémái akadtak a bokájával, ezért nem tudott annyit edzeni és nem is vagyok elégedett a fizikai állapotával. Javulni fog, de csak az U23-ban játszott meccsek által. Tudjuk, hogy ő egy nagy tehetség, de ez önmagában nem elegendő. Az embernek fejlesztenie kell magát, ezt csinálja ő is. Megvan a kvalitása ahhoz, hogy a Bundesligában játsszon, de meg is kell mutatnia a motivációját ehhez.

A Kölnben eltöltött játékospályafutásáról: Nem volt igazán eredményes és a pályafutásomat is itt kellett kényszerből befejeznem, de egyébként egy nagyszerű időszak volt. Jó csapatunk és nagyszerű csapattársaink voltak. Akkor kerültem ide, amikor Christoph Daum átcsábított a Bayerntől. Egyszer sem edzhettem vele, mert menesztették, de szívesen dolgoztam volna vele együtt, mert egy kicsit másképp tekint a dolgokra. Mindig szívesen térek vissza Kölnbe, az edzői tanfolyamon során ismertem meg jobban a várost és a szurkolókat, akik most sajnos nem lehetnek ott a mérkőzésen. Most viszont más feltételekkel térek vissza, el akarjuk hozni a három pontot.

Gnabry fals tesztjéről: Előfordulhatnak hibák, de mindkét meccset megnyertük nélküle. Egy ilyen különleges szituációban nem egyszerű, ugyanis a laborok is őrületes munkát végeznek. Hibázhatnak és ezt el kell fogadnunk. Reméljük, hogy hamarosan változik a szituáció.

Kép


Alabáról: David jól végzi a dolgát és olyannak tapasztalom meg őt, mint amilyen az előző szezonban is volt – nincs különbség. Sokat fut és védelemből vezényel minket. Remélem, hogy szerződést hosszabbít, mert ő is ismeri a müncheni szituációt. Nagyon sokat mókázik a csapattal, remek atmoszféra uralkodik itt. Eredményes focit játszunk és a klub is a világ legjobbjai közé tartozik. Minden játékos számára a legjobbak a feltételek, biztosan jól át fogja gondolni a jövőjét. Minden döntését el kell fogadnunk, de remélem, hogy maradni fog.

A következő három idegenbeli meccsről: Állunk elébe, megpróbáljuk eloszlatni a terhelést. Meglátjuk, hogyan fogjuk tudni pihentetni a játékosainkat.

A belsővédőkről: Mindhárom belsővédőnk nagyon jól végzi a dolgát. Jerome Boateng kiemelkedő benyomást kelt az edzéseken, a sérülése után Niklas Süle is egyre jobb formába lendül. Jerome és David Alaba előnye, hogy összeszokottabbak – Niklas esetében még nem minden a legjobb, de ez teljesen normális. Lépésről lépésre halad előre.

Fritz Walterről, aki szombaton lenne 100 éves: Fritz Walter minden csapat számára példakép lehet az általa képviselt értékek miatt. Főleg a mostani időkben nagyon fontosak ezek a dolgok – a foci egy olyan csapatsport, ahol csapatszellem uralkodik. Valószínűleg korábban sem 11 barát állt ki a pályára, de bizalommal, hűséggel a csapat eredményes lehetett. Főleg most, a korona idejében nagyon fontos – kiváltságosak vagyunk, hogy játszhatunk és végezhetjük a munkánkat, ez sokak számára nem lehetséges.

Ki volt a legnagyobb focista? Paul Breitner volt a legnagyobb példaképem, de eleinte Gerd Müller volt az abszolút idolom. Ő volt az a focista, akiért lázban égtem. Egyszerűen ő volt a gyermekkorom legfaszább játékosa. Amikor Münchenben megismertem őt, hihetetlenül boldog voltam. Minden jót kívánok neki és sok egészséget kívánok neki a közelgő születésnapjához.

Flick: Sané akár kezdhet is – Breitner és Gerd Müller voltak a példaképeim
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top