Diego Contento, a Bayern egykori játékosának a felesége két éves szerződést kötött a klubbal.
Jessica az „Easy-Tutor” online oktatást segítő szolgáltatás egyik alapítójaként több, mint 3000 fiatalnak segít abban, hogy sikeresen elvégezzék az iskolai tanulmányaikat. Ezúttal a Bayern Campus fiatal tehetségeinek az oktatását is az ő vállalata fogja végezni.
„Nagyon örülök, hogy egy akkora klub, mint a Bayern München hisz az Easy-Tutor online segítségnyújtásában és az elkövetkezendő két évben szeretnék a képzési ajánlatunkat igénybe venni.”
Jessicát ismerhetik már az oldalunk olvasói, legutóbb a 2010 és 2014 között 69 meccsen, köztük BL-döntőben is játszó korábbi Bayern-játékos, Diego Contento említette meg őt egy interjújában. Akkor ezt nyilatkozta:
„Az Easy-Tutor online segítséget nyújtó felület üzemeltetésében vesz részt, illetve sok Bundesliga-klubbal dolgozik együtt. Mondhatni, hogy az elmúlt két évben sikeresebb volt, mint én. Most viszont én jövök…”
A 30 éves Contento a másodosztályú Sandhausen csapatában játszik rendszeresen, eddig mind az mérkőzésen pályára lépett, igaz ebből háromszor lecserélték. Egy gólpasszt azért adott.