Interjúk és nyilatkozatok

Costa: Nagyon nyugodt itt az élet, biciklivel is jöhettem edzeni



Douglas Costa visszatéréséről már korábban is jelentek meg pletykák, mégis meglepetésként érhette a bajor szurkolókat, hogy korábbi játékosunk az átigazolási időszak utolsó napján egy évre, vételi opció nélkül, kölcsönben jött a Juventustól. Ha beválik, a klubok természetesen megegyezhetnek akár egy végleges átadásról is.

A 30 éves szélső útja előtt 300 ezer euró értékben raboltak torinói otthonából órákat és ékszereket. Csütörtökön érkezett meg Münchenbe, pénteken teljesítménydiagnosztikán és fotózáson vett részt.  A következő napokban tehát először edzhet együtt régi-új csapattársaival. A Bayern hivatalos felületein megjelentek az első képek, mondatok tőle – ezt hoztuk el most nektek.

Costa: Nagyon örülök a visszatérésemnek. Játékosként nagyot fejlődtem itt. Remélem, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is sok sikert ünnepelhetünk – biztos, hogy ki tudom venni a részem belőle. Nagyszerű dolgokat mondtak nekem az edzőről, beszéltem már pár csapattársammal, Alabával, Kimmichhel és sok másik emberrel is. Münchenben nagyon nyugodt az élet – emlékszem, hogy akár biciklivel is jöhettem edzeni. Sok olyan dolog van, amely egyszerűvé teszi az életet. Szeretem az éttermeket és az Oktoberfestet. Sok dolgot hiányoltam – a rajongókat is.

Costa: Nagyon nyugodt itt az élet, biciklivel is jöhettem edzeni
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top