Hansi Flick a Schalke elleni meccs után ismét elmondta, hogy a szoros menetrend és a távozók miatt új játékosokra lesz szüksége, amelyet meg is kap a klubtól. Egyelőre kérdés, hogy ki érkezik, de a koronás időszakban fontos, hogy költséghatékony megoldás szülessen.
A Sport BILD információi szerint Hansi Flicknek érdekes ötlete támadt, ugyanis telefonbeszélgetést folytatott a klub nélkül maradt, szabadon igazolható Mario Götzével! A 28 éves támadó szerződése lejárt Dortmundban, nem kínáltak neki új kontraktust. Képviseletét az a LIAN Sports végzi, amely Sané és Boateng ügyeit is igazgatja.
Rummenigge és Salihamidzic egyelőre kételkedik Götze újbóli megszerzésében, ugyanis a játékoson és a klubon is magas lenne a nyomás – az első müncheni időszakában is nagy sajtóvisszhangja volt annak, ha Götze nem lépett pályára vagy gyengén teljesített – írja a lap.
Természetesen ez csak az egyik nézőpontja a dolognak, Hansi Flick személye miatt optimistán tekinthetne az ügyletre a Rekordbajnok, a sikeredző Müllert és Boatenget is vezérjátékossá tette, az ő irányítása alatt Götze is hasznos tagja lehetne a csapatnak. A múlt héten adott nyilatkozata alapján az érintett sem ellenkezne a transzfertől.
„Ambíciózus céljaim vannak és feltétlenül meg akarom nyerni még a Bajnokok Ligáját”
Super Mario a lap szerint készen állna egy alacsonyabb fizetés mellett, akár egy 1+1 éves szerződést is kötni a klubbal. Első időszakában 2013 és 2016 között volt a Bayern játékosa, de Pep Guardiola irányítása alatt nem jött össze neki az áttörés – viszont számokban így sem teljesített rosszul: 73 bajnokin 22 gólt lőtt és 21-et készített elő, 117 percenként vállalt szerepet egy találatból – ezzel pedig a dortmundi korszakánál is jobban teljesített. Tavaly sokat jegelték őt Dortmundban, 21 tétmeccsen csak 609 percet játszott, amelyen 3 gólt lőtt és egyet tálalt fel.
Hansi Flicket májusban már kérdezték a dortmundi szerződéséből kifutó Mario Götzéről, így válaszolt:
„Mindig jó kapcsolatom volt vele, de csak nehezen tudom a dortmundi fejlődését megítélni, ugyanis egy párszorr sérült volt. Mario egy nagyon-nagyon jó játékos. Az utolsó harmadban tehetséges, főleg a labdaátvételnél és továbbításában vannak olyan kvalitásai, amelyek csak keveseknek. Kívánom neki, hogy nyerje vissza az erejét, illetve hogy az elkövetkezendő években eredményesen és sérülésmentesen játsszon.
Sané, Gnabry, Coman, Götze, Müller, Lewandowski? Nem hangzik rossz támadóalakzatnak! Ha Götze jönne és beválna, ismét óriásit húzna ingyen a német alakulat.