Bundesliga

“Néha lassítunk, de lőhettünk volna több gólt is” – Reakciók: FCB 8-0 S04



A Schalke elleni fölényes 8-0-t követő reakciók Flicktől, Sanétól, Kahntól és az ellenféltől.

Hansi Flick: Nullán akartuk tartani a kapott gólok számát. Ez fontos volt számomra, mert játszhattak a fiatalok is. Ez volt az első meccsünk, néha lassítunk is majd, de az első félidőben rúghattunk volna 2-3-4 góllal többet. Bravúrosak voltunk – fontos volt, hogy jelezzük: az új szezonban is jó úton járunk. Nagyon elégedett vagyok a teljesítménnyel.

Sanéról: Jól beilleszkedett, és azonnal integrálódott a játékunkba. Nagyon gyorsak vagyunk, mindkét szélsőnk kiemelkedő volt. Már a válogatottban is láthattuk, hogy milyen jól megértik egymást.

Daviesről: A legutóbbi két edzésen voltak problémái, ezért nem játszott kezdőként. Nem akartunk kockáztatni.

Goretzkáról: Kapott egyet az első félidőben és viszonylag korán jelezte is, hogy nem tudja folytatni tovább. Nem tűnik komolynak, szerintem csütörtökön már rendelkezésre állhat.

Musialáról: Reméljük, hogy továbbra is azt fogja nyújtani, amit beharangozott már nekünk. A lehető legtöbbet kell tanulnia és felszívnia a topjátékosoktól. Az edzéseken már gyakran bizonyította, amit ma is bizonyított. Óvatosan akarjuk őt felépíteni, hogy még többet segíthessen nekünk – de hosszú az út még odáig.

Oliver Kahn: Bámulatos, ahogyan a csapat azonnal elő tudta hívni az előző szezonban nyújtott teljesítményét. Nagyon rövid felkészülésünk volt, úgyhogy minden tiszteletet megérdemel, hogy a csapat rögtön ilyen teljesítményre volt képes. A srácok egyszerűen élvezik a játékot. Fejlődni akarnak és mindig felül akarják múlni a teljesítményüket. Leroy Sané debütálása is mozgalmassabbá tette a csapatot. Meg szerette volna mutatni, hogy rögtön megérkezett a csapatba.

Leroy Sané: A srácok a tripla ellenére továbbra is sikeréhesek. Egy ilyen nyitómeccs otthon a Schalke ellen szuper, nagyon jó érzés volt végre a srácokkal együtt focizni az Allianz Arénában. Nagyon jó nap és jó mérkőzés volt, illetve sok gól! Sokakat ismertem a válogatottból, de azok, akiket nem ismertem is mindannyian csúcsok. Teljesen jól érzem magam – természetesen padlógázt akarok adni, de még nem vagyok 100 százalékos. Támogatni akarom a csapatot a játékban és a győzelmekben.

Fantasztikus bemutatkozás Sanétól.

David Wagner: Ez rossz volt, nem játszottunk jól, a Bayern kiemelkedően jó állapotban van. Most is bizonyították, hogy valószínűleg az övék a világ legjobb csapata. Fel kell rázódnunk és reagálnunk kell erre.

Benjamin Stambouli: A Bayern nem csak a Bundesliga, hanem Európa és a világ legjobb csapata is. Egy szuper csapat ellen játszottunk, tanulnunk kell belőle. Ezek olyan tapasztalatok, amit fel kell használnunk. Mindig nehéz vereséget szenvedni, de előre kell tekintenünk. Azért focizunk, hogy győzzünk és élvezzük a játékot. A mai nem volt élvezetes, ezt el kell fogadnunk.

Bastian Oczipka: Ez egy nagyon gyér kezdés volt. Az világos volt, hogy a triplagyőztes ellen nehéz lesz állni a sarat. Viszont az eredmény szar volt, erre nem is lehet mást mondani.

“Néha lassítunk, de lőhettünk volna több gólt is” – Reakciók: FCB 8-0 S04
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top