Egyéb

Elkezdte a felkészülést a Bayern – Flick nélkül



Három héttel a győztes BL-döntő és a triplázás után a Bayern játékosai ismét edzésbe álltak a Säbeneren. A hosszúra nyúlt előző szezon miatt ezúttal csak egy nagyon rövid felkészülési időszak áll a bajorok rendelkezésére, ugyanis szeptember 18-án már jön a Schalke elleni szezonnyitó meccs a Bundesligában.

A csapat kedd óta készült a pénteki gyakorlatra – volt koronateszt, online edzés és teljesítménydiagnosztika is. Az első pályás edzést Hermann Gerland tartotta, ugyanis Hansi Flick a napokban, a leukémiában elhunyt 61 éves Hoffenheim-elnök, Peter Hofmann megemlékezésén volt jelen.

A mesteren kívül nem volt ott az U20-as francia válogatottnál kb. két hónapra kieső Tanguy Nianzou, míg a BL-döntőben megsérült Boateng a mellékpályán, Davies pedig a központban végzett egyéni edzést. A pár héttel ezelőtti csapathoz képest nem volt ott a klubjaikhoz visszatérő OdriozolaCoutinhoPerisic hármas, valamint a Heerenveenhez kölcsönbe szegődő Batista-Meier sem.

Sanén, Nübelen, Feinen kívül nagy meglepetésre Lucas és Thiago is ott volt az edzésen, a válogatott meccsek miatt azt lehetett olvasni, hogy ezt a hetet megkapták a klubtól. Nagy kérdés, hogy meddig edz a Bayernnél a spanyol, ugyanis a sajtóhírek szerint továbbra is Liverpool felé tendál, csak a kluboknak kell dűlőre jutniuk. Várhatóan további játékosok is csatlakoznak majd a kerethez, Flick ismét nyíltan kérte csapata megerősítését.

Kép

Elkezdte a felkészülést a Bayern – Flick nélkül
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top