A Barca-Bayern összecsapás előtt az volt a legfőbb taktika kérdés, hogy vajon a katalánok tényleg egy védekezőbb 4-4-2-vel lépnek pályára a bajorok ellen. A spanyol lapok idejekorán megszellőzetett értesülései végül igaznak bizonyultak, és Setien a Sergi Robert-Busquests-de Jong-Vidal kvartettel indult csatába. S mint utólag kiderült, ezzel csúnyán meg is pecsételte a csapata sorsát. Elemzésünkben elsősorban nem a Barcára koncentrálnánk, hanem a Bayernre, illetve Flick zseniálisan beválló taktikai húzásairól.
Azt nehéz eldönteni, hogy Hansi vajon tudatosan készült a Barcelona 442-es felállására vagy a helyzet adta lehetőséget látta meg a német stáb és reagált gyorsan, annyi viszont bizonyos, hogy a katalán játékterv kifejetten segítette a bajor gépezet sikerességét, és ennek megfelelően igen sok elemzésben csúnyán le is húzták Setient. Ezen túlmenően azonban azt is érdemes megemlíteni, hogy Pavard kiesése – amely miatt mi is rengetegett siránkoztunk – talán még segített is abban, hogy végül így játszunk és így alakuljon az eredmény. Na de miről is van szó?
Offenzív szélsőbekkek kimaxolva
A közismert 4-2-3-1-es felállásunk ezen meccsen igazából csak a védekezés során volt megfigyelhető, amikor viszont nálunk volt a labda (a két csapat labdabirtoklása szinte megegyezett 51% vs 49%, a katalánok javára) akkor Flick kihasználta, hogy valószínűleg a világ két legjobb támadó szélsőhátvédje játszik a csapatában, így Davies és Kimmich lényegében szabad utat kaptak a támadások teljes fokú támogatására. A felhúzódó szélső bekkek kompenzálását pedig a régi bevállt schweinsteigeri módszerrel oldottuk meg, Thaigo visszalépett a a két belső védő közé (onnan irányítva és osztogatva – 5/5 hosszú passz mutató ) Alaba és Boateng pedig az oldalvonal felé mozdultak el, hogy fedezzék a Phonzie és Josh mögött maradt területeket.
Ez a meccs elején még nem működött teljesen tökéletesen – főleg az átmenet védekzés és támadás között – a szélen meglógó Barca ebből egyenlített és később a Suárez gólja is hasonlóan született. Azzal viszont, hogy nem használtak kifejezetten gyors szélsőket/támadókat (Griezman vagy Dembelé) kihasználatlanul hagyták a rendszer gyengeségét, nem kényszerítették váltásra a münchenieket, így a bajor húsdaráló zavartalunl termelhette a gólokat elől. Fontos még megjegyezni, hogy a szélek szabadonhagyása nem feledékenység és nem is hiba, hanem tudatos döntés volt Flick részéről. Visszazárt – 4 emberes – védővonal esetén is középre helyezkedtek a müncheni bekkek, hogy kontrollálják a katalán középpályát, tudva, hogy a szélről nem várhatnak releváns nyomást.
Túltöltött támadóharmad, kemény letámadás
Davies és Kimmich rendszeres jelenléte a támadóharmadban nemcsak létszámbeli előnyökkel járt, de lehetővé tette a két rendkívül gólerős szélső támadónak, Perisicnek és Gnabrynak, hogy középre húzódjanak és csatlakozva a Müller-Lewa pároshoz komoly súlyt és gólveszélyt adjanak a bajor támadásoknak, ami mint tudjuk végül egész jól sikerült.
De ha már a támadósorunkat dícsérjük, akkor fontos, hogy ne csak a gólokat emeljük ki – annak ellenére, hogy nyolc is született – hanem szót ejtsünk arról a brutális letámadásról, amit oktatófilmekben fognak vetíteni a jövő focistáinak Miközben Lewa és Gnabry presszingje is már bőven a jó kategóriába tartozott, aközben egy Perisic vagy még inkább Müller bőven az elit kategóriát nyaldosta. Ez alapvető eleme volt annak a klassziskülönbségnek, amit a két csapat között láthattunk. Gondoljunk csak arra, hogy a Suárez-Messi kettős nem is nagyon próbálkozott ilyennel. Legfeljebb Vidal, ami csapattársak nélkül hasztalan.
De hol volt a középpálya?
Flick zsenije igazából abban mutatkozott meg, ahogy lereagáltuk a megerősített Barca-középpályát. Miközben Thaigo a védelem közepébe lépett vissza, és onnan, mélyről nyitott játékott, addig Goretzka gyakran előre segített be a pressingben (legtöbb labdaszerzés), tehát a klasszikus értelemben vett középpályás játékot kicsit feladtuk. Ahelyett, hogy leálltunk volna mezőnyben küzdeni Vidalékkal, a Bayern egyszerűen – felpasszokkal vagy szélen – átrohanta a középpályát és rögtön a megerősített tármadóharmadba jutatta a labdát, ahol az állandó presszing folyamatosan hibára kényszerítette a katalán védelmet, a „lepattanók” pedig remek táptalajt adtak a Lewandowskiéknak a lövöldözésre. (26 próbálkozásunk volt!)
Ennyire feladni a pálya közepét értelemszerűen hatalmas kockázattal járt volna önmagában, ezért is tolódott olyan magasra a müncheni védelem, hogy minél jobba leszűkítse a teret a védősor és a támadósor között. De nemcsak a pálya hosszábban, hanem széltében is szkítettük a teret Davies és Kimmich pozíciójának köszönhetően.
Összefoglalva
A Barcelona korlátaira építve – kis túlzással feldva a szélső védekezést és all-int mondani támadásra – sikerült remek tatktikát kidolgozni, amire Setien egyáltalán nem reagált/tudott reagálni, így pedig szabad út nyílt a pénteken látható mészárlás előtt.
Annyi bizonyos, hogy ha a City jutott volna elődöntőbe, akkor de Bruyne halálos indítása és Sterling sebessége komoly problémát okozhatott volna ennek a rendszernek, így valószínű oda Flick már egy érezhetően más megoldást vitt volna pályára. Jó kérdés, hogy a Lyon ellen vajon ismét bevállal egy bátrabb támadójátékot, vagy látva a veszélyes kontráikat, vajon ezúttal erősebb középpályás dominanciára törekszünk majd?
