Bajnokok Ligája

Setién: Ismerjük az ellenfelünket / Vidal: Szép éveket töltöttem Münchenben

Az FC Barcelona csapata is megtartotta szokásos meccs előtti sajtótájékoztatóját, amelyen a csapat edzője, Quique Setién és a ex-Bayernes Arturo Vidal jelent meg. A magyarra fordított nyilatkozatokat köszönjük az eurobarca.hu weboldalának.

Quique Setién

A Bayern Müncenről: Természetesen tartunk az ellenfelünktől, ugyanis rendkívül erős csapat, jól védekeznek és jól be tudják szorítani az ellenfelüket. Meglátjuk, sikerül-e kiszabadulnunk ebből a nyomásból. Véleményem szerint az apróságok fognak dönteni a mérkőzésen, nincs kifejezett esélyes. Az a csapat fog továbbjutni, amelyik jobban kihasználja az adódó lehetőségeket.

A veretlen bajorokról: Ismerjük az ellenfelünket és az erősségeiket is, és arra fogunk törekedni, hogy megakadályozzuk, hogy kihasználják azokat. A Bayern egy kivételes csapat, de mi is azok vagyunk. Véleményem szerint egy kiélezett, kiegyenlített meccs lesz, ahol mindkét csapatnak meglesz az esélye a továbbjutásra.

Dembelé visszatéréséről: Ez az a mérkőzés, amire vártunk és, amiért nagyon sokat dolgoztunk. Úgy érzem jól felkészültünk a találkozóra. Nagy öröm, hogy újra számíthatunk Dembélére, ha úgy alakul a mérkőzés, pályára is léphet. Közel egy éve nem lehetett a keretben, de most újra itt van velünk.

Training in Lisbon and discharge for Dembélé - The Spain Journal

260 nap után tért vissza a francia támadó.

A labdabirtoklásról: Fontos lesz, hogy minél többet legyen nálunk a labda, ugyanis akkor kevesebbet kell védekezni, ami jót jelent, ugyanis tudjuk, hogy mire képes a Bayern támadásban.

A meccset megelőző motiválásról: A motiválás a játék része, de az egy dolog, amit az emberek gondolnak és teljesen más az, ami a pályán történik. Az biztos, hogy két nagyszerű csapatot fogunk látni és mindkettő a saját filozófiája szerint próbál majd meg játszani. Remélem szoros és mérkőzés lesz.

A 4-4-2-es felállásról: Sok opción gondolkoztunk, de csak a mérkőzés előtt fogom eldönteni milyen felállásban megyünk ki a pályára. Ismerjük az ellenfelünket, tudjuk, hogy milyen tehetséges és gyors csapatuk van. Amikor náluk lesz a labda, muszáj lesz védekezzünk, de arra fogunk törekedni, hogy mi birtokoljuk a játékszert és mi okozzunk nekik nehézséget.

The prestigious coach who rejected an offer from Barcelona to ...

Setién elsősorban Messiben bízhat. Könnyen lehet, hogy az edzőt menesztik vereség esetén.

Arról, hogy Lewandowski jobb-e, mint Messi: Ő egy nagyon jó játékos, de véleményem szerint nem olyan jó, mint Leo. Nagyon jó formában van és a csapattársai is rengeteget segítenek neki, de ez igaz Messire is, láthattuk a Napoli ellen. Mindketten rendkívüli játékosok és örülnünk kell, hogy egyszerre láthatjuk őket a pályán és élvezhetjük a játékukat.

Arról, hogy Messinek kell-e megnyernie a mérkőzést: Sokat tud segíteni, de az erő a csapatban van. Leónak szüksége van a csapat támogatására, mint ahogy a csapatnak is Leóra. Sok helyzetet dolgoz ki, de a csapat nélkül ő is csak egy játékos.

Arturo Vidal

Arról, hogy egy meccs dönt: Ennek nagyon örülök, Dél-Amerikában is így játsszák, ezért a csapatok úgy jönnek ki a pályára, hogy mindent adjanak ki magukból az első perctől kezdve. Két mérkőzésen már nem ugyanez a helyzet és így a meccs sem olyan jó.

Arturo Vidal warns Bayern ahead of Champions League clash - Barca ...

A chilei három évet töltött a Bayern Münchenben.

A Bayern legendáinak nyilatkozatairól, amelyeknek szavait kiforgatta a sajtó: Hallottam valamit, de nem igazán figyeltem rá. Ismerem a Bayernnél dolgozókat és a játékosokat is, ők nem ezt gondolják. Holnap nem Bundesliga csapatok ellen fognak játszani, hanem a Barça ellen, a világ legjobb csapata ellen.

Arró, hogy holnap megérdemli-e, hogy kezdő legyen: Nem tudom, hogy megérdemlem-e, mindannyian azért vagyunk itt, mert szeretnénk játszani.

A Bayern aktuális formájáról: Nyertek két trófeát már, ami nagyon nehéz dolog, és biztosan nem véletlenül vannak itt a legjobb nyolc között sem. A Bayern mindig favorit, játszottam náluk, de holnap a Barcelona ellen játszanak, amely a világ legjobb csapata. Holnap meglátjuk, hogy ki megy inkább a győzelemért.

A Messi-Lewandowski összehasonlításról: Lewandowski egy kivételes játékos, és holnap nagyon készülünk majd rá, de azért is nagyon nehéz összehasonlítani, mert Leo más bolygóról való.

Arról, hogy sok gránátvörös-kék szurkoló is pesszimista: Igen, és megértem, mert mi vagyunk a világ legjobb csapata, de Ligában nem mutattuk meg ezt az elmúlt mérkőzéseinken. Ugyanakkor minden tehetség adott a csapatban, a legjobb játékosokkal. Ha odafigyelünk, meg tudunk verni bárkit, és holnap ezt szeretnénk bizonyítani.

Vidal 2018 májusában utolsó trófeáját is magasba emelhette a bajor sztárcsapatnál.

A 2015 és 2018 között Münchenben focizó 33 esztendős chilei középpályást meginterjúvolta a Bayern hivatalos oldala is a sajtótájékoztató után.

A meccsel kapcsolatos gondolatairól: Nagyon intenzív meccs lesz, a legmagasabb szinten. Amelyik csapat jobban teljesít, továbbmegy és remélem azok mi leszünk. Jelenleg jó formában vagyunk.

Az egymeccses párharcról és a felkészülésbeli változásokról: Nagyon más, ahhoz képest, amit eddig megszoktunk, de tudjuk, hogy miért van ez és egy kicsit érdekesebbé teszi a játékot. Több az izgalom és még jobban fel vagyunk spanolva, hogy kimenjünk a gyepre és játszunk. Nagy mérkőzés lesz két olyan együttessel, akik hozzászoktak az ilyen szinten való focizáshoz, szóval szórakoztató lesz.

A lisszaboni stadion semlegességéről: Úgy gondolom, hogy az ilyen kvalitású csapatoknak, akiknek a keretében a világ legjobbjai fociznak, ennek nem kell problémának lennie. Ezt az összecsapást az a csapat nyeri meg, amely nagyobb előnyt tud szerezni a lehetőségeiből.

Bayern in Champions League semifinals despite Benfica draw | FOX ...

Vidal gólt is szerzett már a Benfica arénájában, az Estadio da Luzban. Reméljük, ma nem fog…

A korábbi csapata elleni különleges találkozásról: (Nevet.) Igen, kicsit idegen érzés lesz. El kell jönnie ennek a pillanatnak is, de attól még egy kicsit idegennek érzem. Nagyszerű éveket töltöttem Münchenben olyan játékosokkal, akik most az ellenfeleim lesznek. Nagy a szeretetem feléjük, de most a Barcelona színeit kell képviselnem és nagyon hálás is vagyok a Barcának, amiért önbizalmat adtak nekem. Ezért is fogok mindent beleadni pénteken.

A régi csapattársakkal való kapcsolattartásról: Természetesen tartom velük a kapcsolatot, majdnem mindenkivel. Jerome Boatenggel, Thiagóval és Javi Martínezzel is, na meg persze Thomas Müllerrel és Robert Lewandowskival. Jó baráti kapcsolatot ápolok velük. Szeretjük egymást és három nagyszerű évet éltünk meg egymással.

Jerome, David és Arturo, az elmúlt évek Bayernjének három bivalyerős oszlopa.

Arról, hogy van-e olyan, akivel kifejezetten várja a szembekerülést: Mindegyikőjükkel. Mindannyian magas szintet képviselnek, ezért is vannak a Bayernben. Sok érzelmet felvonultató mérkőzés lesz.

Mi a kedvenc emléked a Bayern Münchenben töltött időszakról? Sok csodálatos emlékem van, mint például amikor a trófeákat emeltük magasba. Elképesztő érzés volt, amikor búcsút mondtam a csapattársaimnak, mert sokuk nem akarta, hogy elmenjek a Bayernből. Életem egyik legszebb időszaka volt, mert támogatottan éreztem magam, megbecsülve és a társaim által szeretve.

Mit üzensz a Bayern szurkolóinak? Minden tiszteletem az övéjük. Attól a perctől, ahogy Münchenbe érkeztem, szerettek és támogattak engem. Sok ember ír még nekem onnan, megköszönve, amit értük tettem és ahogyan játszottam, szóval mindig hálás leszek értük.

Einmal Bayern, immer Bayern. ❤️

eurobarca.hu, fcbayern.de

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top