Bajnokok Ligája

„Ott akartuk folytatni, ahol abbahagytuk / Jól fel fogunk készülni a Barcára” – Reakciók: FCB 4-1 CFC



A Chelsea elleni 4-1-et követő (összesítésben 7-1) nyilatkozatok Flick, Müller, Lewa, Alaba, Süle, Goretzka és Lampard részéről.

 

Hansi Flick: Nagyon elégedett vagyok. Ott akartuk folytatni, ahol abbahagytuk és ezt nagyon jól csináltuk. A Chelsea egy izgalmas csapat, amely hihetetlenül gyors a támadásokban, de a csapatom lenyűgöző volt, az első 30 percben egyenesen csúcs – a Chelseanek ekkor helyzete sem akadt. A csapatomat kiemeli, hogy igazi csapatként szerepelt a pályán. Ma nem sok kifogásolnivalóm van. Most fontos, hogy regenerálódjunk, holnap utazunk Portugáliába. A Barcelonával szemben megvan bennünk a szükséges tisztelet. Jól fel fogunk készülni és reméljük, hogy megmutathatjuk majd a kvalitásainkat. Ugyanúgy fogunk játszani, ahogyan azt a legutóbbi meccseinket is tettük: 100 százalékosan koncentráltak leszünk és beletesszük az intenzitásunkat és a képességeinket a mérkőzésbe. Azt hiszem, hogy Boateng sérülése nem annyira komoly, eddig még nem kaptam jelentést az orvosoktól róla.

Thomas Müller: Tudtuk, hogy az első meccs eredménye és az önismeretünk miatt is előnyben vagyunk. Nem csak továbbmenni akartunk, hanem újra bizonyítani, hogy nem vesszük félvállról a dolgot. Péntekig van idő a következő meccsre, ezért nem éreztem szükségességét annak, hogy spóroljunk az energiával. Vezényszavunk: Teljes erőbedobással előre! Rekordot rekordra halmozunk. Nem is tudom már hány meccse vagyunk veretlenek. A legtöbb mérkőzést favoritként kezdjük, de meg is kell nyerni azokat. Ezen a szinten egy meccsen bármi megtörténhet, még ha a Barcának voltak is problémái. Ezt a szép sorozatot dobhatjuk is ki a kukába, ha végül nem ott végzünk, ahova jutnunk kell.

Thomas Müller's tweet - "Next round ✔️ 4:1 win against ...

Robert Lewandowski: A legfontosabb, hogy jól játszottunk előre és élveztük a mérkőzést. Tudtuk, hogy rögtön ritmusba kell jönnünk, ami nagyon jól is sikerült, fontos volt a továbbiak szempontjából is. Nem elsődleges célom a rekordok döntögetése, csapatként kell igazán jól játszanunk, csapatként kell megmutatnunk, hogy be akarunk jutni az elődöntőbe. A Barcelona mindig veszélyes, az első perctől fogva oda kell figyelnünk és meg kell mutatnunk a képességeinket. Csak egy meccs lesz, és a jobbik megy tovább.



Leon Goretzka: A hosszú kihagyás miatt természetesen nem volt annyira egyszerű, de nagyon jól alkalmazkodtunk a helyzethez és remekül jöttünk bele a játékba. Természetesen még mindig nem stimmelt minden, de dolgozunk rajta. Ez egy különleges turné lesz, EB-s vagy VB-s karakterrel. Várjuk már az utazást, jól fel fogunk készülni – ezután meglátjuk mire megyünk.

FC Bayern Vs. Chelsea: Grades And Individual Reviews | TV6 News

David Alaba: Összességében elégedettek vagyunk, egy hónap kihagyás után ez volt az első meccsünk. Nem mindig olyan egyszerű egyből megtalálni a ritmust, újra belejönni, de ezt már tudtuk. A felkészülés során jól dolgoztunk, ez az eredménye. Az elkövetkezendő hetek még intenzívebbek lesznek. Portugáliában jól fel akarunk készülni, hogy készen álljunk a továbbiakra. A Barcelonának remek csapata és nagyon jó egyéni képességekkel rendelkező játékosai vannak, de ellen akarunk állni nekik. Nagyon várjuk már, nagy önbizalommal utazunk Portugáliába. Senki elől sem kell elbújnunk. Jól passzol hozzám a szerepem a védelemben. Mindig több felelősséget akartam vállalni, ebben a pozícióban ezt remekül megtehetem.

Niklas Süle: Nagyon boldog vagyok, a visszatérésem miatt ez egy nagyszerű nap volt számomra. Mindenképpen együtt akartam már focizni a srácokkal, örülök, hogy vége a szenvedési időszakomnak. Remélem, hogy Jerome-mal minden rendben, szükségünk lesz rá a végjátékban. Szuper a csapatszellemünk, ez tükröződik az eredményen és azon a stíluson, amelyen játszunk ismét.

Süle gibt Pflichtspiel-Comeback - Entwarnung bei Boateng - kicker

Frank Lampard: A teljesítményünk részben jó volt. Világos volt, hogy az odavágó eredménye miatt nehéz dolgunk lesz, ráadásul nehezen is kezdtük a mérkőzést. Ettől függetlenül elégedett voltam a csapatom reakciójával és a lelkesedésével. Voltak helyzeteink és szépíteni is tudtunk, de kaptunk tovább két gólt. Az eredmény nem teljesen tükrözi a mérkőzést, de minden tiszteletem a Bayern előtt, erős a csapatuk. A favoritok közé tartoznak. Nagyon tehetségesek, remek egyéni klasszisaik és nagyszerű edzőjük, valamint komoly tapasztalatuk van.

A mérkőzés góljait, szöveges összefoglalóját és jegyzőkönyvét megtekinthetitek ide kattintva.

 

„Ott akartuk folytatni, ahol abbahagytuk / Jól fel fogunk készülni a Barcára” – Reakciók: FCB 4-1 CFC
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top