Uli Hoeness, aki saját elmondása szerint heti fél napot tölt a Säbeneren, a Goalnak adott interjújában több dologról is beszélt – kiemeltük az Alabáról elmondottakat és az általunk lényegesebbnek tartott gondolatait is.
Mint ismert, Alaba szívesen hosszabbítaná meg a szerződését, de ügynöke egyelőre próbál minél több pénzt kicsalni a Bayerntől, jelentősen emelve ezzel a klub játékos iránti értékbecslését. A klub képviselői a kért, fizetési struktúrát átíró összeg helyett inkább komoly bókokkal és jó érvekkel próbálják meg magukhoz láncolni a 16 évesen megszerzett játékost – Rummenigge a legutóbbi nyilatkozatában egyenesen a valaha volt legjobbak között emlegetett Franz Beckenbauerrel említette egy lapon az osztrákot. Most Uli Hoeness üzent neki a sajtón keresztül.
„David Alaba kiemelkedő játékos-személyiséggé fejlődött a védelem közepén. Mindig is jó védő volt a baloson, de az új pozíciójában újabb lépést tett előre. Nagyobb hajlama van arra, hogy felelősséget vállaljon, ezért nagy kár lenne, ha elhagyná a klubot.”
Hogyan győzné meg a 29 éves sajátnevelésű játékost a maradásról? Elmondta:
„Csak saját tapasztalatból mondhatom, hogy az utolsó milliók nem annyira fontosak. Itt biztos helye van, szeret itt lenni, itt van az otthona, sok szeretetet, illetve olyan elfogadást kap a rajongóktól, amiért más klubnál még meg kellene dolgoznia. Nincs még egy olyan klub, amely olyan családias, kellemes és otthonos, mint amilyen az FC Bayern. Pénzügyileg talán vannak jobb lehetőségek, de a többi tekintetben visszalépés lenne neki a váltás. Azt hiszem, hogy szerencsére azok a klubok sem jelentkeztek, amelyekbe szívesen menne – ezért remélem, hogy maradni fog.”
Alaba tisztában van azzal, hogy mit nyújthat neki a Bayern és ő mit jelent a klub számára, ezért valószínűleg csak idő kérdése, hogy mikor írja alá a szerződéshosszabbítási papírjait.
További témák:
A Hoffenheim edzői padjára igazoló Sebastian Hoenesszről: Egyáltalán nem voltam érintett a megszerzésében, ellenkezőleg: inkább visszafogtam magam. Hermann Gerland viszont megszerezte, mert feltétlenül akarta őt. A távozásánál sem adtam tanácsot Hasan Salihamidzicsnek és Karl-Heinz Rummeniggének – elég kényes dolog lenne, ha beleavatkoznék az unokaöcsém ügyébe.
„Ha a Bayern bejut az elődöntőbe, amit nagyon remélek, elutazom Lisszabonba és a helyszínen élem át a remélhetőlegesen két hátralévő mérkőzést.”
A Chelsea elleni odavágóról: Hihetetlen volt. Ott voltam a helyszínen és ritkán láttam olyan német csapatot, amely így lefocizott volna egy angol teamet. Ez a meccs az elsőtől az utolsó percig egy erődemonstráció volt – nagyon sikeréhes benyomást keltettünk és érződött a csapatban uralkodó harmónia. Az edzőnek sikerült a csapat erősségeit feljavítania és egy egységgé kovácsolni őket. Hihetetlen szezont játszottak a srácok.
„Természetesen mindannyian több izgalmat kívánunk a Bundesligában, de ez csak akkor valósulhat meg, ha a nemzetközi bizniszben sem csökkennek az esélyeink.”
Kahnról: Egészséges elegyét alkotja az empátiának, az intelligenciának és a szenvedélynek. Hajlandó arra, hogy más dolgokat is tanuljon. A csapatmenedzsmentben lévő dolgok közül sokat nem lehet a tankönyvből vagy az egyetemen megtanulni, az ember saját karakterének kell ezt kifejlesztenie. Minden, amit tanult hasznos, de a legfontosabb az, amit az ember zsigerből, érzéssel, empátiával és a karakterével tud bevetni.
„A Mia San Mia érzés úgy alakul ki, hogy soha nem adjuk fel és folyamatosan többet adunk ki magunkból.”