Egyéb

Először edzett az újakkal a Bayern – Sané késett, Rummenigge tévedett



A hétfői koronateszt, a kedd-szerdai online edzés és az újak nélkül megtartott csütürtöki csoportos edzés után a Bayern pénteken már az új igazolásokkal, azaz Leroy Sanéval, Nianzou Kouassival, Alexander Nübellel, valamint a HSV-ből visszatérő Adrian Feinnel kiegészülve tartott csoportokra lebontott, intenzív edzést a Säbeneren.

Fókuszban az új játékosok

Hansi Flick új játékosai a beszámolók alapján már az első gyakorlaton is jó hangulatban érezték magukat – csakúgy, mint a többiek. Bár Leroy Sané kicsit késve érzekezett az edzőpályára, amit a Bayern edzője az órájára nézve, kérdőre vonva vett tudomásul, vele is nagyon jól elszórakozott a sikeredző, de a bemelegítés során Lewa is hosszasan társalgott a 49+11 milliós játékossal. Az ő csoportjuk tagja volt Gnabry, Zirkzee, Coman, Perisic, Tillman, Batista-Meier és Singh is.

Alexander Nübel a Bayern másik fiatal, sajátnevelésű kapusával, Christian Früchtl-lel együtt érkezett a pályára, Neuer és Ulreich csak félórával később jelentek meg a gyepen. Nübel és Manu üdvözlésképp ökölpacsiztak egyet, de a társalgás egyelőre elmaradt közöttük.

Az első edzésen Sanéra kellett várni.



Érdekességképp említjük, hogy Karl-Heinz Rummenigge a csütörtöki sajtótájékoztatón megdicsérte Leroy Sanét a gyorsasága miatt. „Az edzésen, a hosszú sprinteknél megállapítottam, hogy Leroy volt az egyik leggyorsabb a pályán. Közte és Robert Lewandowski között mindig szoros verseny volt, hogy ki ér be előbb a célba.” A bökkenő csak az, hogy Sané csütörtökön, a többi új játékossal együtt teljesítménydiagnosztikán vett részt az edzőközpontban, tehát nem volt ott a pályán – Lewy a 19 éves Joshua Zirkzeevel folytatott versenyfutást. Remek elismerés ez a holland tini számára.

A Bayern új játékosai, azaz Alexander Nübel, Adrian Fein, Leroy Sané és Tangus Nianzou Kouassi nem vehet részt a BL-végjátékban.

KÉPEK A PÉNTEKI EDZÉSRŐL:

Diashow - Sané, Nübel und Kouassi nehmen Dienst beim FC ...

Először edzett az újakkal a Bayern – Sané késett, Rummenigge tévedett
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top