Hasan Salihamidzic érkezésével a Bayern keretösszetétele és átigazolási politikája jelentős mértékben átalakult, a vezetőségben és a futballpályán is komoly generációváltáson ment keresztül a klub. Hoeness távozott, Rummeniggének sincs sok hátra, így a remekül működő Kahn–Brazzo–Flick–Sauer–Neppe tengelyen működhet a Bayern szakmai irányítása. Herbert Hainer a sportszakmai kérdésekben nem ragaszkodik a véleményéhez, a hozzáértőkre bízza keretbéli kérdéseket, ő és Jan-Christian Dreesen inkább a pénzügyi területen felelősek. Kahnnal karöltve Karl-Heinz Rummenigge 2021 végéig még fontos részt vállal a szakmai és a gazdasági területből is.
A Bayern a következő szezonra már végrehajtott három nagyon okos igazolást. Alexander Nübel saját akaratából döntött úgy, hogy szerződése lejártával ingyen szerződik át tanulni és tapasztalatot szerezni Münchenbe, a korábbi pletykák alapján pár meccsen védhet is majd. Kouassi szintén ingyen, a PSG felnőttcsapatából érkezik. A klub egy évig figyelte a játékost és döntött úgy, hogy bizalmat szavaz a 18 éves srácnak a proficsapatban. Sané a tavaly betervezett 100 millióhoz képest féláron jön és hosszútávon hozhat új színt a Bayern szélsőjátékába.
Lássuk a jelenlegi állás szerinti keretösszetételt, illetve hogy kik távozhatnak, kikkel egészülhet ki a klub.
KAPUSPOSZT
Kapusposzton természetesen a csapat kapitánya, a 2023-ig hosszabbító Manuel Neuer lesz a törzsjátékos, Alexander Nübel pedig a cseréje. Sven Ulreich jövője egyelőre kérdéses, a Schalke, a Stuttgart és a Hertha érdeklődéséről is lehetett hallani, de konkrétumokról még nem számoltak be. Christian Früchtl, a Bayern harmadik számú kapusa a korábbi nyilatkozatai alapján mindenképp kölcsönben szerezne játéktapasztalatot, ugyanis az elmúlt időszakban két szék közé esve egyáltalán nem tudott védeni: a profiknál Sven mögött a padra sem ülhetett le, a Bayern II hálóját pedig Ron-Thorben Hoffmann védte remekül. Az ő jövője is kérdéses – Nübel megszerzése után Hoffmann, a 19 éves kapus helyezte először kilátásba a távozást, de a Bayern II remek szereplése miatt talán marad még a csapatban.
FIX PONT: NEUER, NÜBEL
TÁVOZIK: ULREICH
KÉRDÉSES, DE VALÓSZÍNŰLEG TÁVOZIK: FRÜCHTL
KÉRDÉSES, DE VALÓSZÍNŰLEG MARAD: HOFFMANN
VÉDELEM
A védelemben Alaba és Boateng jövője kérdéses. Az osztrákot képviselő Zahavi a játékos fizetését illetően még nem tudott megegyezni a klubbal, de a Bayern sem akar ellentmondani a fizetési struktúrájának. Arra számítunk, hogy sikerül megtalálni egy köztes megoldást és a vezérjátékos hosszabbítani fog. Jerome Boateng többször is közel állt a távozáshoz, de Niko Kovac menesztésével, egyben régi ismerőse, Hansi Flick keze alatt megtalálta a régi formáját és remek teljesítménye és a csapatban betöltött szerepe miatt a távozása is egyre valószínűtlenebbnek tűnik. A maradása mellett szólhat, hogy remek barátja Leroy Sanénak, aki épp most csatlakozik a Rekordbajnokhoz. Úgy tűnik, hogy Lucas sem távozik, a klub nagy reményeket fűz hozzá és bízik abban, hogy megszolgálja az árát a francia játékos. Süle szinte új igazolásként jöhet szóba, ugyanis egyetlen meccset sem játszott még Flick irányítása alatt, a BL-mintornára azonban ismét debütálhat a pályán. Alaba (?), Süle, Lucas, Boateng, a frissen érkező, játéklehetőséget is biztosan kiharcoló Kouassi, valamint Pavard oldhatják meg a Bayern belsővédői posztját. Benji emellett az alakzat jobboldalán, jelenlegi pozíciójában szerezhet több játéklehetőséget – kérdés, hogy mennyit fog, a bajorok ugyanis jobbhátvéd megszerzését tervezik, állítólag továbbra is Sergino Dest a legfőbb jelölt a posztra. Jelenlegi játéka mellett nem lesz egyszerű Pavardot kiszorítani, a szezon végéig tartalékként érkező Odriozolának halvány esélye sem volt erre. Fiatalként alternatívát jelenthet Arrey-Mbi és Richards, Lukas Mai-nak viszont úgy tűnik nincs sok esélye Hansi Flick bizalmába férkőzni, úgyhogy érdeklődők jelenlegi hiányában az amatőrök között játszhat tovább.
FIX PONTOK: DAVIES, LUCAS, SÜLE, KOUASSI, PAVARD
KÉRDÉSES, DE VALÓSZÍNŰLEG MARAD: ALABA, BOATENG, MAI
FIATAL ALTERNATÍVA: MBI, RICHARDS
VÁRHATÓ: JOBBHÁTVÉD
KÖZÉPPÁLYA
A középpályán komolyabb mozgolódás várható, ugyanis több játékos helyzete is kilátástalannak tűnik a jelenlegi Bayernben. Javi Martínez biztosan távozik, a védelemben és a középpályán sem jelent már opciót Flick számára. A Bayern szerződéshosszabbítási ajánlatát visszautasította és új kalandba vágna Thiago, aki a korábbi hosszabbításánál már kijelentette: addig marad a Bayernnél, amíg meg nem nyeri a csapattal a BL-t. Idén jó kilátásai vannak rá, de egyelőre kérdéses, hogy melyik topcsapatban köthet ki a 29 éves spanyol, a klub állítólag 30-35 millióért szívesen elengedné, ingyen nem akar megválni tőle. Rajtuk kívül Tolisso is távozhat, ha biztos pont akar lenni egy csapat középpályáján és szerepet akar játszani a francia válogatottban is. Akárhogy is lesz, a Kimmich–Goretzka páros elég stabilnak tűnik, az ő munkájukat egészítheti ki egy előrehúzódó Alaba (?), a technikás Cuisance, a védekező középpályán is bevethető Kouassi, vagy a kölcsönből visszatérő (?), HSV-ből biztosan távozó Adrian Fein is. A fiatalok között is van alternatíva, Angelo Stiller előtt például szép jövő állhat hatosként. A szélsőket illetően is elég jól állunk már: Coman és Gnabry mellé megérkezett Sané is, aki komolyabb teljesítményre sarkallhatja a többieket. A szélt képes bejátszani Davies is, de Perisic jövője nem tisztázott. A Bayern komolyabb összeg kiadása nélkül adhatna játéklehetőséget a fiataloknak, például Leon Dajakunak vagy a Hoffenheim által is érdekelt Oliver Batista-Meiernek is, ugyanis a jelenlegi helyzet alapján úgy tűnik, hogy Perisicért sokalljuk az Inter által kért összeget. A középpálya középső, támadórészlegén Müller kirobbanthatatlannak tűnik Hansi Flick edzősége alatt. Coutinhot vélhetően nem tartjuk meg, úgyhogy Javi, Thiago, Tolisso és Coutinho vélhető távozása mellett vagy drága, azonnali minőséget igazolunk a középpályára, vagy pénzt megtakarítva lehetőséget adunk a Campus fiatalságnak. A támadóközéppályán Goretzka is bizonyított már, de az olyan tehetségeket sem véletlenül tartjuk, mint Sarpreet Singh, a 17 éves Jamal Musiala vagy a szintén tehetséges Malik Tillman. A Bayern által is érdekesnek tartott, de a Leverkusen által igényelt 100 milliót magasnak tartó Bayern egyelőre elvetette Havertz megszerzését, de a konkurens klubok lépései miatt magát talán aktivizáló bajorok újra képbe kerülhetnek valamilyen megoldással.
FIX PONTOK: KIMMICH, GORETZKA, CUISANCE, GNABRY, COMAN, SANÉ, MÜLLER
KÉRDÉSES, DE VALÓSZÍNŰLEG TÁVOZIK: MARTÍNEZ, THIAGO, TOLISSO, COUTINHO, PERISIC
ALTERNATÍVA: ALABA (?), KOUASSI, DAVIES
FIATAL ALTERNATÍVA: SINGH, DAJAKU, BATISTA-MEIER, MUSIALA, TILLMAN
KÖLCSÖNBŐL VISSZATÉRHET: FEIN
ÉRKEZHET: ?
TÁMADÓSOR
A támadóposzton Arp jövője kilátástalannak tűnik, sérülékenysége miatt játszani sem tudott eleget, amikor pályán volt sem tudott a várt módon bizonyítani, legfeljebb a Bayern II-ben harcolhat ki magának komolyabb szerepet, ha összeszedi magát. Lewandowski helye természetesen fix, és Zirkzee is élvezi a bizalmat. A lengyel sérületlensége miatt szükségtelennek tűnik új ék megszerzése.
FIX PONTOK: LEWANDOWSKI, ZIRKZEE
ALTERNATÍVA: MÜLLER, GNABRY
FIATAL ALTERNATÍVA: ARP, TILLMAN
ÉRKEZHET: –