Egyéb

Gomez feljutott a Stuttgarttal, majd bejelentette a visszavonulását



Mario Gomez a VFB Stuttgart játékosaként a Bundesliga II utolsó fordulójában gólt lőtt, és bár csapatával 3-1-re kikapott a Darmstadtól, a svábok a bajnok Arminia Bielefeld mögött kiharcolták az élvonalba való feljutást.

A Bayern egykori, megosztó csatára a 42. percben egyenlített, a lecserélését pedig nagy üdvrivalgás kísérte a padról. Mint ahogyan az a mérkőzést követő nyilatkozatából is kiderült, ez volt a 34 éves Mario karrierjének utolsó profimérkőzése.

“Ez volt az utolsó küldetésem a VFB-nél, miután tavaly elcsesztük. Persze tárgyalásban állok a Reallal és a Barcával, ha nem lesz belőle semmi, visszavonulok. Neem… mindig az volt a legnagyobb álmom, hogy itt fejezzem be a pályafutásomat.”

Wallpaper Sport, Bayern, Football, Germany, Football, Player ...

Gomez 328 meccsen 170 gólt lőtt a Bundesligában, amelynek az örökös góllövőlistáján a 11. helyet foglalja el. Az aktív játékosok közül csak Lewandowski és Pizarro lőtt nála több gólt. 2006/07-ben komoly részt vállalt a VFB történelmének harmadik bajnoki címéből, nem sokkal rá a Bayernhez igazolt.



“Azt hiszem, hogy sok VFB-s szívnek okoztam csalódást, amikor törekvő fiatal srácként meg akartam váltani a világot és címeket akartam nyerni. Játékosként mindig fontos tényező volt számomra, hogy az embereknek megmutassam, hogy a labdarúgás még számomra is hordoz magában egy bizonyos romantikát. Számomra mindig az volt a romantika, hogy ott is fejezzem be, ahol minden kezdődött.”

Gomez 2011-ben gólkirály lett, 2013-ban pedig triplázni tudott a Bayernnel. A német Rekordbajnok színeiben 230 tétmeccsen 110 gólt lőtt és 30-at készített elő, míg összességében 598 tétmeccsen 319 találatig és 72 asszisztig jutott. A német válogatott játékosaként 78 meccsen 31 gólt jegyzett.

Gomez feljutott a Stuttgarttal, majd bejelentette a visszavonulását
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top