Átigazolási hírek

„Kouassi a Bayernt részesítette előnyben” – Újabb tehetség jöhet a Hoffenheimből



Ahogyan arról a Fussballtransfers és a Sport BILD információi alapján korábban beszámoltunk, a Bayern leigazolja a PSG 18 éves védekező játékosát, Tanguy Kouassit – ezt legfrissebb nyilatkozatában Herbert Hainer és Hasan Salihamidzic sem cáfolta.

Hivatalos megerősítés még nem érkezett, de a Stade Rennes elnökének szavai alapján az eddigieknél is biztosabbnak tűnik, hogy a srác a következő szezont már Münchenben kezdi meg. Nicolas Holveck egy sajtótájékoztatón nyilatkozott a játékosról.

„Közel álltunk a megszerzéséhez, de a Bayernhez való átigazolást részesítette előnyben. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, de nem sikerült megszerezni.”

Kép

A Bayern nem áll le a tehetséges játékosok megszerzésével. Azok után, hogy pár hónappal ezelőtt bejelentették Armindo Sieb leigazolását a Hoffenheimtől, most egy újabb játékos érkezhet a falusiaktól, ugyanis a Kicker információi szerint Mamin Sanyang, a 17 éves gambiai, elsősorban a jobbszélen bevethető támadó a Bayern csapatához igazol. Sanyang 19 meccsen 8 gólt lőtt és négyet készített elő a Hoffenheim U17-es csapatában.

Rajtuk kívül esély van Adil Aouchiche, szintén a PSG játékosának érkezésére is. A 17 éves középpályás múlt héten informálta Leonardo sportigazgatót arról, hogy nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését. A játékos ügynöke a francia RMC-nek elmondta, hogy a játékos még nem döntött, de a legjobb sportszakmai projektet fogja választani. Ha a Bayern érdeklődése komoly, akkor annál jobb projektet keresve sem találhatna Aouchiche.



„Kouassi a Bayernt részesítette előnyben” – Újabb tehetség jöhet a Hoffenheimből
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top